"Én iskolám, köszönöm most neked..."

Ady Endre     

Bródys diák voltam

Dr. Csóka Géza

A Bródy Imre Gimnáziumba 1963-tól 67-ig jártam. Azokra az évekre, a színvonalas, eredményes oktatásra azóta is nagy szeretettel és tisztelettel emlékszem vissza. Még a heti egy nap mezőgazdasági politechnikára is, mert a kétszeresére nyújtott nagyszünetben jókat fociztunk.

Matematikussá válásom talán a véletlenen múlott: kiváló tanárunk, G. Tanár Úr az első év őszén az utolsó padból az elsőbe telepített át a matematika és a fizika órák időtartamára. Eredményesen szerepeltem a Középiskolai Matematika Lapokban, a gimnáziumi, majd a megyei és az országos tehetséggondozó felkészítőkben.

Az ELTE TTK elvégzése után ott kaptam ösztöndíjat, majd állást a Geometriai Tanszéken. 1976-ban doktoráltam, majd három év aspirantúra után 1983-ban a matematikatudomány kandidátusa fokozatot szereztem. Óriási szerencsémre a (többé-kevésbé) szervezett oktatásban 22 évig tanulhattam.

Mindvégig a felsőoktatásban dolgoztam (külföldön is hét évet): az ELTE-n docensi, az NYME ATFK-n főiskolai tanári beosztásban. Széles körben használatos két tankönyvem, angol-orosz-francia nyelven írtam 17 értekezést vagy tudományos publikációt, magyarul jóval többet. Sokat foglalkozom matematika-versenyeztetéssel, tehetséggondozással (azért saját szénám is rendezem: tíz éves nagyobbik lányom már nyert több száz résztvevős matematika versenyt).

A sportot mindig kedveltem: az ASE ifi után még sok helyen futballoztam, mostanában is játszom. Sok gyalogtúrát szerveztem: 48-as túra, Sokoró 27, Vereckétől Ópusztaszerig, ezeken összességében több mint 9000 túranapot teljesítettek a résztvevők. A Kinizsi 100-ason (102,7 km az országos kéken, 24 órán belül) már 15-ször végigmentem, ezen a nyáron Észak-Spanyolországba készülök, a 700 km-es Szent Jakab zarándokutat fogom gyalogosan bejárni.

Mi nem sikerült? - több mint kellene! A gimnáziumnál maradva: már biztos, hogy sohasem fogok játszani kedves fizikatanárunk, M. Tanár Úr "Heuréka, megtaláltam!" című darabjában, pedig nekem ígérte Archimédesz szerepét.

Gergó Zsuzsa: A katedra vonzásában

Minden ember életében vannak olyan személyek, események, helyszínek, amelyek emléke tartósan megmarad. Nélkülük bizonyára más irányt vett volna az életünk, másként szemlélnénk a világot. S függetlenül a "hatástól" - mindenképpen szegényebbek lennénk ezek nélkül.

Konkrét példával illusztrálva a fentieket, ilyen hatással volt diákjaira ( s úgy vélem ezzel valamennyi egykori iskolatársam is egyet ért - az ajkai Bródy Imre Gimnázium. Személyes pályaválasztásomat mindenesetre alapjaiban meghatározta.

Egy tiszteletreméltó, "nagy generáció" állt a katedrán, s mutatott példát szakmai tudásból, igényességből és emberi segítőkészségből. Valamennyiük megidézéséhez egész könyvre lenne szükség, ezért csak azokról ejtenék szót, akik mind máig "itt vannak velem a katedrán", annak ellenére, hogy közülük sajnos sokan már csak az égi diákokat okosíthatják. Génjeimben bölcsész lévén, lelkemhez legközelebb Margit néni (Gaál Zsigmondné) magyar és francia órái álltak, mert Ő is egész lelkét tette elénk egy-egy órán. Egészen más stílust képviselt fanyar humorával Balogh tanár úr, aki mindig mindent tudott, ami a gimnázium diákjaival iskolán kívül történt, s a földrajz rejtelmei mellett ezek taglalására is tudott időt szakítani. De "visszajönnek" a sok év távolából Márkus tanár úr kémia-kísérletei, Simaházi Ica néni orosz órái vagy Gyöngyi néni (Unger tanárnő) helyettesítései is. S ott volt az "oszifő", Gáspár tanár úr, aki kemény következetességgel (vagy lehet, hogy nem is volt olyan kemény, csak a felelés drámai pillanataiban tűnt annak) és soha el nem fogyó hittel törekedett arra, hogy matematikai zseniket neveljen az egész osztályból - kivétel nélkül. S akit csupa "nagybetűvel" írok, mert azt a tárgyat( a történelmet tanította, amit már korábban is szerettem ugyan, de hogy "végzetessé" vált, azt mindenképpen Neki köszönhetem. Böröcz tanár úrnak, aki mint egy "spártai" vonult a padsorok között, s nem volt olyan diákja, aki nem szerette, tisztelte volna őt és tantárgyát. (Erre mondják a ma diákjai, hogy azért "ez nem semmi"!)

Jó iskola volt a Bródy. Akkor csak éreztük, mert szinte reggeltől estig "bent" laktunk. Hiszen volt irodalmi színpad, iskolarádió, szakkörök tömkelege... Mindig "zajlott" valami; verseny, vetélkedő, osztálybuli, amire készülni kellett, ahol szórakozni lehetett. Rengeteg minden fért bele egy napba. S hogy mellette észrevétlenül még milyen hihetetlen sok "útravalót" kaptunk, arra csak jóval később döbbentünk rá igazán.

Én mindenesetre kaptam egy életem végig kitartó - mert még ma is szeretem - hivatást. Tanár lettem, s a szakot nyilván nem is kell megneveznem. Egyetemista koromban, majd kezdő pedagógusként Ajkán kaptam sok-sok segítséget. S bár már több mint két évtizede a Veszprémi Egyetem oktatója vagyok, a szálak továbbra is összekötnek - engem és a "Bródyt". Ahogy gondolkodom, ahogy "előadok", ahogy a tanítványaimhoz viszonyulok abban tudatosan és ösztönösen is az munkál, amit gimnazistaként a "nagyoktól" ellestem, tanultam, amitől igazán "érett" lettem.

Mert ez egy olyan tudás, életszemlélet, magatartásmód, ami Brüsszeltől Szentpétervárig piacképes. Ami az ajkai Bródy Imre Gimnáziumnak a "patinája", s amit mi, volt diákjai megpróbálunk nem elrontani, bízva abban, hogy az idő bennünket is "nemesít".

Paulics István

1964-1968-ig koptattam, képletesen szólva, az iskola padjait. Duplán képletesen, hiszen az osztálytermeink nem csak az épületben voltak. Mi a Szénosztályozó alatti barakk épületben kezdtünk, az udvaron építettük a Videotonban lebontott műhelyt és voltunk lakói 2 éven át. Fiúk mindahányan az osztályban, "C"-sek. A maiaknak már ez a fogalom ismeretlen, ez volt a mindenkori szakközépiskolai osztály, csupa éretlen kamasz, akik azt hitték már felnőttek.

Egy ilyen visszaemlékezés ezernyi emléket ébreszt az egykori diákban. Emlékek a diák csínyekről, emlékek tanárokról, emlékek órákról, elbliccelt házi feladatokról, emlékek kirándulásokról, emlékek talán meg sem történt dolgokról.

Pedagógusként visszatekintve nem voltunk könnyű esetek. Nem rosszak voltunk, csak ifjak, éretlenek és meggondolatlanok. Osztályfőnökünk Nagy Ilona tanárnő, Zsuzsa néni hányszor mondta kétségbe esve: Mit csináltatok megint!? Hálás szívvel emlékezünk rá, hiszen megértés sugározott át minden számonkérésén. A görög-római történelem és általában a történelem szeretetét Tőle kaptam. Ma is felidézzük az egykori iskolatársakkal Földes Margit néni vibráló, impulzív személyiségét. Csodálom ennyi év után is, hatalmas műveltségét, látszólagos szétszórtsága ellenére is biztos értékeléseit a félévi, év végi osztályzatokban és eligazodását a világban. Az ezernyi anekdota, mely hozzá kötődik, a középiskolai évek sokszor felidézett történetei. Szűcs tanár úr orosz órái a "mjá" végű főnevek és a Pravda nélkül ma már a feledés homályába vesztek volna. Balogh Ica néni matematika órái, tudom sok egykori osztálytársamnál álmatlan éjszakákat okozott, de a másodfokú egyenlet megoldó képlete örökre belénk vésődött. Varga Miklós igazgató úr következetessége, halk szavai tiszteletet parancsolóak voltak. Ma már el merem árulni féltünk, de ez nem a rettegés félelme volt, sokkal inkább félelem attól, hogy nem tudunk megfelelni az elvárásainak.

Egy iskolát alapvetően az minősíti, tanítványai mire vitték, hogyan állták meg helyüket a nagybetűs életben. Én úgy gondolom miattunk nincs szégyenkezni valója az alma maternek. Valamennyien megtanultuk a leckét. Lettünk becsületesen dolgozó emberek, katonatisztek, mérnökök, jogászok, tanárok.

50 éves iskolánk, ezt köszönjük Neked!

Sebő József: A Torna-parti Akadémiának

Amikor 1971 szeptemberében beléptem a gimnázium kapuján, valami hasonlót érezhettem, mint amikor a hajdan volt görög atyafi felballagott az Akropoliszra: emelkedett, szakrális helyre érkezett.

A gimnázium ajkai viszonylatban, akkor, a tudásszomjas fiú számára, aki egy külvárosi iskolából érkezett, a szó igazi értelmében gümnaszionnak - edzőcsarnoknak - bizonyult: alaposan megizzasztott, noha falai korántsem emlékeztettek a görög szellemre, azokat egy folyóparti kertészet helyén emelték, meglehetősen igénytelen, szocreál stílusban. Tetőablakai okán Gál Zsiga bácsi - aki városszerte szókimondó, olykor zaftos rendszerbírálatairól volt nevezetes, s meg is hurcolták érte rendesen - a Burg istállójához hasonlította.

S én is beléphettem arra a mitikus helyre, amelyről korábban a szomszéd nagyfiú, Tárnai Laci két gitározás között egy-egy titokzatos szót elejtett.

Ajka akkor nagy időket élt. Már túllendült a városalapítás sáros-gödrös, lakásinséges idején, és a gimiseknek sem kellett egyik barakk-épületből a másikba pendlizniük. Az idő tájt városszerte százával adták át az új lakásokat, s a komfort-érzet is évről évre erősödött; a parkok úgyszintén egyre több helyütt zöldelltek.

Egyik reggel osztálytársam azzal állított be, hogy Fock Jenő miniszterelnök ma avatja a Timföld II.-t, máskor az udvaron épülő óvoda betonkeverőinek zaja zavarta óráinkat, miközben a kórházátadásról kaptunk hírt. Már felépült a "művközpont" is, ahol egy ünnepi ülésen az ideiglenesen Hajmáskéren állomásozó szovjet gyermekek igazgatónője a gimnáziumot a Szovjet-Magyar Baráti Társaság örökbecsű tagjai közé fogadta, következetesen "kedves zirci fiatalok"-ként köszöntve bennünket, amit tanárnőnk hiába fordított ajkaira, gyenge orosz tudásunk ellenére mi is megértettünk.

A város lendületben volt, s ez a pionír-lendület valahogy ránk ragadt. Diák-kocsma persze akkor is volt, az "502-es" vendéglátó egység, de sokunkban ott feszült az első generációs értelmiség-vágy: emelkedni kell! Számomra ez a lendület-vágy volt az, amit leginkább köszönhetek az alma maternek.

Mi, az 1957-es nemzedék még Ajka községben születtünk, ha egyáltalán ott születtünk, hiszen az ország több száz helyéről verbuválódott az akkori "szocialista város": a szülőföldjükről ilyen-olyan okok miatt felkerekedők nagy kohója. Én, a "bennszülött" osztálytársaim szüleinek beszédében számos tájszólás ízeire csodálkozhattam rá.

Akkor még senki sem sejtette az ajkai ipar gerincének megtöretését; a Haladásba vetett hit töretlenül munkált bennünk. Néhányan ugyan lelkesedtek a hippi-mozgalomért, mások Che Guevaráért, s róla akartunk cikket írni az akkor induló gimi újságba, de T. tanár úr lehűtötte lelkesedésünket: "ultrabalos" - amit persze nem nagyon értettünk.

Tanáraink igazi tekintélynek örvendhettek. Persze volt köztük "múmia" meg "fagyis", de Varga Miklós, Széll Tamás és osztályfőnökünk, Simon Gyuláné szigora keményen vigyázott ránk. Irodalmi érdeklődésű lévén elsősorban dr. Giesel Vilmosné - Giesel mama - műelemzései hullámoztak tova bennem, mindmáig... De Kohn Irén tanárnő természetjáró szakköre is életre szóló élményt adott.

A középiskola elvégzése után a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán könyvtár-magyar szakos diplomát szereztem 1980-ban. Az ELTE bölcsész karán szociológia szakos diplomát 1985-ben, magyar kiegészítő szakos diplomát ugyancsak az ELTÉ-n kaptam, 1990-ben. Tanügyigazgatási szakértő oklevelet 2001-ben, az egri Esterházy Károly Tanárképző Főiskolán szereztem. 1995-től a veszprémi Padányi Biró Márton Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskolában tanítok. Az intézménynek 4 évig igazgatóhelyettese voltam, jelenleg a főiskolai és egyetemi hallgatók gyakorlóiskolai munkájának koordinátora, illetve osztályfőnök és magyartanár vagyok. 1996-tól a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola óraadó tanáraként ez idáig magyar irodalmat, művelődéstörténetet, illetve családszociológiát tanítottam. Részt veszek a Veszprémi Akadémiai Bizottság pedagógiai és szociológiai munkabizottságának munkájában. Tagja vagyok a Veszprém Megyei Honismereti Egyesület elnökségének.

Mi mást is kívánhatnék az ötven esztendős, bölcs felnőtt korba jutott alma maternek, mint Bródy Imre hitét, aki egy újabb prométheuszi forradalom nyitányaként lobbantott új fényt Ajka-Csingervölgyben, hogy annak világánál a Torna-parti Akadémia is sok-sok diákban szikráztathassa fel az értelem fényét.

Dr. Kocsy Gábor

1978 és 1982 között voltam a gimnázium diákja. Az iskolában szerzett ismeretek nagy segítséget nyújtottak a továbbtanulásomhoz. Osztályfőnököm Juhász Erzsébet tanárnő lényegre törő vázlatai lehetővé tették a biológiai és a kémiai középiskolai tananyag rendkívül alapos elsajátítását, valamint útmutatást nyújtottak ahhoz, hogy kell a tankönyvekből a fontos ismereteket elsajátítani. Molnár Kálmánné tanárnő pedig azzal, hogy megengedte a rosszul sikerült matematika témazáró dolgozatok megismétlését, arra tanította meg diákjait, hogy nem szabad semmit sem azonnal feladni, mindig érdemes újra próbálkozni. Fontosnak bizonyultak számomra később a gimnáziumban szerzett idegen nyelvi ismeretek, de a többi tárgyakból megszerzett tudás is hozzájárult a további boldogulásomhoz. Szép emlékeket jelentenek számomra a gimnáziumi klubdélutánok és osztálykirándulások.

Egyetemi tanulmányaimat a Kertészeti Egyetemen kezdtem, majd átjelentkeztem az ELTE Természettudományi Karára, ahol 1989-ben biológusként végeztem. Azóta az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetében dolgozom, a búza és kukorica szárazság-és fagy-, illetve hidegtűrését vizsgálom biokémiai, élettani és molekuláris biológiai módszerekkel.

1992 és 1995 közt Svájcban, a Berni Egyetemen szereztem meg a Ph.D. - fokozatot. Azóta több hazai kutatási pályázatot, szakmai díjat és külföldi ösztöndíjat nyertem. Tudományos eredményeimről 18 nemzetközi tudományos folyóiratban megjelent cikkben számoltam be. Szabad időmben magyar néprajzzal és lepkészettel foglalkozom.

Székesfehérváron lakom, feleségem középiskolai tanárnő. Van egy három éves kisfiam és egy öt éves kislányom.

Schmidt Edit

1984-ben kerültem a Bródy Imre Gimnáziumba egy igen erős évfolyam tagjaként. Abban az évben a jobban tanuló ajkai nyolcadikosok többsége úgy döntött, hogy ebben az iskolában folytatja a tanulmányait. Ráadásul az iskolavezetés - akárcsak az előző évfolyamon - válogatott osztály indítását határozta el az általános iskolai bizonyítványok alapján. Így osztályunkba nagyon sok igen jó képességű, szorgalmas diák került, és ezt a tanulmányi eredményeink az évek során meg is mutatták.

Érettségi után szinte mindannyian továbbtanultunk. Nagyon sokan, különféle szakokon, tanári diplomát szereztünk, de lett közülünk mérnök, orvos, gyógyszerész, közgazdász, művészettörténész, kereskedelmi végzettségű és országosan ismert sportoló is. Akkoriban még nem a jogi és pénzügyi pálya volt a legvonzóbb, s talán a tanári pályát sem csak jobb híján választottuk.

Az eredmények mögött persze sok, alapos tanulás állt, magam minden hétköznap 2-4 órát tanultam délután. Matematikából országos szinten versenyeztem, így a szakkörökre, fakultációkra meg az egyéni példamegoldásra is fordítottam időt. A követelmény nagy volt, és én minden tantárgyat komolyan vettem. Bár az évek során már sok minden elszállt a megtanultakból, nem sajnálom a ráfordított időt; mindig is szerettem tanulni. Tanáraink odaadó munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy leendő hivatásunkhoz megbízható alapokat szereztünk, és sokunk érdeklődési köre máig szélesebb a szorosan vett szakmánknál.

Az iskola épületét, különösen a szép kertet nagyon szerettem, s budapesti életemből visszatekintve nagyon jó volt, hogy reggel 10 perc alatt beértem. Háromnegyed 8-ra kellett mennünk (a későket felírták!), s köpenyt és váltócipőt húznunk. Legtöbbször 6 óránk volt, utána az osztály nagy része elvonult az iskolai menzára. Akkoriban nagyon olcsó volt (120 Ft egy hóra!), de sokat kellett sorban állnunk a meleg ebédért.

Barátaim az osztályomból kerültek ki. A szabad időnket is jórészt együtt töltöttük, de amolyan "együtt-lógásra" nem emlékszem. Sokat kosárlabdáztunk, ám sajnálatomra főleg csak a fiúkból állt össze rendszeres edzés. Szinte az egész iskolának volt színházbérlete. Barátnőimmel filmklubba és uszodába is jártunk. Hétvégén gyakran találkoztunk egyikünk-másikunk lakásán, kártyáztunk, beszélgettünk, megfelelő időben elmentünk biciklizni, korcsolyázni.

Az iskolai közösségi életet akkoriban még a KISZ szervezte. Talán mindannyian tagok voltunk, a legtermészetesebb módon, politika nélkül. Vezetőségi tagként többször vettem részt nyaranta megyei vezetőképző táborban Csopakon, illetve év eleji iskolai "összebeszélésen" Balatonszepezden. Sok kellemes emlékem fűződik ezekhez. Az iskolai diákélet csúcspontját már akkor is a Bródy-nap és a hozzákapcsolódó Bródy-bál jelentette. Sok pénteken volt program az alagsori "klubban", vetélkedő, tánc. Ez volt a mi "diszkónk".

Az itt töltött négy év igen szép volt, mégis nagyon vártam a budapesti, egyetemi életet. A sors persze azt igazolta, hogy nehéz a megszokottól elszakadni. Aztán beleszoktunk az újba, elváltunk a régi barátoktól; de újra meg újra egymásra találunk, s szívesen emlékezünk vissza az életünket talán legjobban meghatározó közös időszakra.

Az én életpályám a matematika mentén haladt tovább. Matematika-fizika szakos tanár lettem, és azóta a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán (ma Budapesti Műszaki Főiskola) matematikára tanítok leendő villamosmérnököket, gazdasági informatikusokat. Szívesen fogadnék "bródys" tanítványokat is.

Dr. Beszerdik Beáta

Életem talán legmeghatározóbb időszaka volt a Bródyban eltöltött négy év. Felvételiznem kellett, hogy bekerüljek az akkor induló első nyelvi tagozatos osztályba, majd érettségi után megint csak felvételiztem, de akkor már a JPTE Állam-és Jogtudományi Karára. Soha nem felejtem el azokat az izgalommal teli pillanatokat, mikor szüleim kíséretében elmentünk Pécsre a felvételi vizsgára, s az ugyancsak ott várakozók mind azzal "biztatták" szüleimet, úgysem fogják elsőre felvenni, mi már harmadszorra vagyunk itt, s nagyon nehéz bekerülni. Csakhogy nekem csodálatos és hihetetlen szakmai tudást birtokló tanáraim voltak történelemből és magyarból, akik már keményen követeltek, de ragyogóan felkészítettek a négy év alatt a jogi egyetemi felvételire. Ezúton is köszönöm Révészné Egry Dóra és Németh Ilona tanárnőknek azt az útravalót, amivel elindítottak a pályafutásomon.

Persze azért két felvételi között - szerencsére - nem teltek el ennyire gyorsan a gimnáziumi évek. Majdnem minden, amit eddigi életem legnagyobb kihívásainak és legféltettebb emlékeimnek tartok, a Bródyhoz kötődik: az első igazi szerelem, a ma is élő barátságok, a felejthetetlen hangulatú osztálykirándulások, aztán az AVTV-s időszak. Ha annak idején nem szerepeltem volna rendszeresen szép eredményekkel a Bródyban évente megrendezett szépkiejtési versenyen, soha nem küld el Révészné Egry Dóra magyar tanárnőm a próba felvételekre a helyi TV-hez, ami aztán emlékezetes időszaka volt életemnek.

Szakmailag igen termékeny korszakom volt a gimnazista lét. Ott sajátítottam el azt a tanulási technikát, rendszerező képességet, aminek most is nagy hasznát veszem a szakvizsgáimnál, s remélem, a bírói hivatásom során is jól kamatoztathatom.

Azért pedig ezúton is köszönettel tartozom iskolámnak, hogy a tavalyi évben felkértek jogi ismeretek oktatására, - számomra felejthetetlen élmény marad.

Szabó Róbert

1989 és 1993 között voltam a Bródy Imre Gimnázium diákja. Diákéveim fontosak voltak későbbi életem alakulásában, mind magánéleti, mind szakmai szempontból. Meghatározó középiskolai tanáraim voltak: Eta néni (Schmidt Józsefné), aki matematikai és fizikai éleslátásomat csiszolgatta, Márkus Károly a kísérletező-megfigyelő tudós nézőpontját szerettette meg velem, és Dóra néni (Révészné Egry Dóra), osztályfőnököm a logikus gondolkodást, az érvelést helyezte előtérbe, és akinek széleslátókörűségemet köszönhetem. Valamilyen módon minden tanárom hozzájárult ahhoz, hogy megálljam a helyem az egyetemen és később is.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen matematika-fizika szakos tanári és csillagász diplomát szereztem. 1998 óta az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutató Intézetében dolgozom, tudományos munkatársként. Jelenleg doktori fokozatom megszerzésére készülök. Szakterületem, a pulzáló változócsillagok vizsgálata alkalmat ad megfigyelő és elméleti kutatómunka végzésére is. Hivatásom révén 1 hónapot dolgozhattam a Floridai Egyetem Fizika Tanszékén; számos nemzetközi konferencián vettem részt, többek között Hawaii-n, a világ egyik leghíresebb obszervatórium-komplexumában.

1997-ben megnősültem. Feleségem - egykori bródys évfolyamtársam - Szabóné dr. Jámbor Eszter, minden téren kiváló társamnak bizonyult. Munkám során inspirál; gyakorlatias, "jogászi" gondolkodásával remekül kiegészít engem.

Diáktársaim közül Baráth Tamás barátsága jelentett és jelent sokat számomra; közös gondolkodásmódunk, a matematika- és fizikaversenyek, valamint a zene szeretete hoztak össze bennünket.

Mindig hálás szívvel és büszkén gondolok vissza a gimnáziumra, az ott töltött éveimre, osztálytársaimra és tanáraimra.

Szőllősy László

1984 januárja. Iskolát, középiskolát kell választanom. Olyat, ami lehetőséget teremt majd a továbbtanuláshoz, s egyben olyat, amely enged még egy kicsit fiatalnak is lennem. Szüleimmel a Bródyt választottuk.

2003 januárja. Eltelt majd' húsz év. Milyen élményekkel gazdagodtam az itt eltöltött négy év alatt? Írhatnék a tanulmányi versenyeken elért országos sikerekről; OKTV döntőről, vagy a ma már a feledés (és a történelem) homályába vesző "KITUSZU" vetélkedőn elért első helyről, mely után szüleink és tanáraink népes serege várta a csapatot és vezetőnket, Kati nénit az állomáson. Vagy emlékezzek inkább arra, hogy micsoda jelentőséget tulajdonítottunk annak, hogy egy-egy tanár milyen zokniban lép színre elénk, tapasztalt jósként máris tudván mire számíthatunk tőlük aznap. Szólhatnék arról is, hogy az emberségéért és sokoldalúságáért oly annyira szeretett Márkus tanár úr ismertette meg velünk a felfedezés, az ismeretszerzés semmihez sem hasonlítható ízét; vagy történelem tanárnőnkről, aki minden percét ránk áldozva készített fel minket a sikeres felvételire, ráérezvén azokra az apró betűs információkra is, amik ennek elengedhetetlen feltételei voltak. S ne feledkezzek meg a mindig megértő, segítőkész "anyukánkról", Eta néniről sem. Mesélhetnék arról is, hogy mennyire vártuk már a péntekeket. Nem a hétvége miatt, hanem azért, mert akkor kezdődött számunkra az igazi iskolai program. Az elmaradhatatlan kosárlabda meccseken, ahol persze próbáltunk mindig nekünk megfelelő ellenfelet találni, melegítettünk be a táncedzésekre (mi így neveztük), ahol Gabi néni türelme, szeretete még a bécsi keringő tudományával és ritmusérzékkel meg nem áldott diákokat is magával ragadta, így aztán négy esztendőn keresztül pörgethettük, forgathattuk (szédíthettük?) iskolánk lányait.

Szerettünk "bródysok" lenni. Engedték, hogy diákok lehessünk, úgy, hogy mégis megkapjuk azt az útravalót, amivel bátran indulhattunk el egy nehéz, de izgalmas, új világba. Köszönet érte!

P.S: Jelenleg Szegeden dolgozom a Radnóti Miklós Gimnáziumban földrajz-történelem szakos tanárként. Az elmúlt években négy földrajz tankönyv lektora voltam, idén pedig az új érettségi rendszert kidolgozó csoport tagjaként és egyben tankönyvíróként is tevékenykedem. Emellett, geológusként egy kutatási programot vezetek, mely a hulladékkezelés kérdéseivel foglalkozik. Mindezen ismereteket kamatoztatni tudom az általam szervezett tanulmányutakon, ahol Európa fortyogó katlanait, aktív vulkánjait és csipkézett gerincű, gleccserek ölelte hegyeit járjuk. A legnagyobb boldogságot azonban októberben született kisfiam, Andris jelenti.

Mihálykóné Orbán Éva

Mihálykóné Orbán Éva vagyok, 1978 és 1982 között jártam a Bródy Imre Gimnáziumba. 1982-ben érettségiztem Tóth Tihamér osztályában. Érettségi után felvettek az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának matematikus szakjára, ahol 1987-ben végeztem matematikusként. 1987 óta Veszprémben élek, a Veszprémi Egyetem Matematikai és Számítástechnikai Tanszékén dolgozom. Valószínűségszámítást és matematikai statisztikát tanítok jelenleg adjunktusi beosztásban. 1991-ben egyetemi doktori címet szereztem. Férjem Mihálykó Csaba, szintén a Veszprémi Egyetemen dolgozik. Három gyermekünk van, 12, 10 és 5 évesek.

A Bródyban töltött évekre ma is szívesen emlékszem vissza. Nemrégiben volt 20. érettségi találkozónk, amelyen osztályunk nagy része részt vett. Bár középiskolás éveim befejezése után elkerültem Ajkáról, ma is tartom a kapcsolatot volt matematika és fizika tanárnőmmel, Schmidt Józsefnével. Az osztálytalálkozón is megemlegettük, hogy az ő munkájának köszönhetjük, hogy az osztályból többen írtak kiváló matematika központi érettségi-felvételi dolgozatot. A logikus gondolkodást, a megalapozott véleménynyilvánítást azonban nemcsak matematika órán, hanem a többi órán is tanították. Révészné Egry Dóra tanárnő jóvoltából magyar órákon is a problémamegoldó gondolkodás került előtérbe. Lexikai ismereteink sokrétegűségét mutatja, hogy a közelmúltban - csaknem 20 évvel az érettségi után - francia vendéglátóim meglepődtek azon, milyen széleskörű irodalmi, művészeti, földrajzi és történelmi ismeretekkel rendelkezik a francia kultúráról és Franciaországról egy olyan országbeli látogató, amely országról ők alig hallottak.

Középiskolás éveim alatt sikerült úgy megtanulnom egy idegen nyelvet, a franciát, hogy abból nyelvvizsgát szerezzek, továbbá ez alapján igen gyorsan sajátítottam el egyetemi éveim alatt egy második idegen nyelvet.

Összefoglalva középiskolás éveink alatt megtanultunk gondolkodni, tanulni, magunkat ellenőrizni és mindezek a mai napig munkám alapját képezik. Megszoktuk azt is, hogy véleményünket mindig érvekkel támasszuk alá.

Mindezekért ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet volt tanáraimnak. Volt tanáraimnak jó egészséget, a mostani Bródy-s tanároknak pedig munkájukhoz sok sikert kívánok.

Parrag Miklós

Mi jut eszembe, ha a Bródyban töltött évekre gondolok? Csak elönt a sok-sok emlék, próbálom őket sorba rakni, de mindenről csak valami újabb jut eszembe. Közben meg csak mosolygok magamban. Hirtelen úgy tűnik, mintha csak nemrég lett volna, pedig tudom, hogy azóta olyan rengeteg minden történt velem, eltelt több mint tizennégy év és az élet is egy kicsit messze sodort.

Angliában élek a családommal egy Temze parti kisvárosban, Oxfordtól néhány mérföldre. A kisfiam óvodába, a kislányom meg már iskolába jár. Már lassan öt éve dolgozom, jelenleg Software Architect-ként, egy ismert számítógépes anti-vírus programrendszereket gyártó cégnél.

Talán nem is túlzás azt mondani, hogy mindez tulajdonképpen a Bródyban kezdődött. Hiszen itt bontakozott ki igazán a számítógép iránti lelkesedésem. Szerencsére hamar kiderült, hogy ezzel nem is voltam egyedül. Emlékszem, mekkora izgalommal látogattunk el Burján Károly tanár úrral egy ajkai cég irodájába, hogy kipróbálhassunk egy igazi IBM PC-t. Az is tény, hogy mivel az egyetemen az összes angolórát sikeresen elblicceltem, igazából csak a gimiben megszerzett angol tudásomra támaszkodhattam a későbbiekben. Szerencsésnek érzem magam, hogy a Bródyba járhattam. A tanároktól rengeteg bíztatást, és ha sikerült valamit teljesítenem, sok elismerést kaptam. Mindez nagy bátorságot és önbizalmat adott, amire igen nagy szükségem volt a későbbiekben.

Dr. Kozma Zsolt

Szüleim munkahely-változtatása miatt az általános iskola 1-2. osztályát Várpalotán végeztem. Ajkára visszatérve a 3-8. osztályt a Vörösmarty Mihály általános iskolában folytattam és fejeztem be. A Bródy Imre Gimnázium tanulója voltam 1981-1985 között.

A középiskolai tanulmányaim ideje alatt tevékenyen részt vállaltam a gimnáziummal szemben elvárt ifjúsági és társadalmi munkában. Kalmár Lajos társammal alapítottuk a Bródy Kupát, és csak remélni tudom, hogy vannak, akik a serleget ma is továbbadják a fiatalabb társaiknak. Felejthetetlen emlékeim maradnak a bulgáriai és dániai építőtáborokban szerzett élményeim. A dániai tábor döntően hatott az angol nyelv iránti érzékenységemre Az ott megszerzett - Nagy tanárnő által megalapozott - tudás a mai napig végigkísér szakmai munkámban.

A gimnáziumi évek kellemes hangulata nem felejthető. A farsangi bálok nyitótáncaira is szívesen emlékszem. Megható emlék marad, hogy végzős társaim nevében én búcsúzhattam el gimnáziumunktól.

Volt tanáraim meghatározó egyéniségeknek tartom mai is életutamon. Juhász Erzsébet (biológia), Balogh Antalné, Ica néni (fizika- matematika), Balogh Antal (földrajz) Tóth Tihamér (történelem), Révészné Egry Dóra (magyar), Nagy Zoltánné (angol) oktatása szilárd alapot adott későbbi tanulmányaimhoz. Jó emlékkel gondolok osztálytársaimra, egykori barátaimra: Felber Zsoltra, Pipis Gyöngyvérre, Rieder Andrásra és A-tól Z-ig mindenki másra.

A gimnázium erős tudásszintet adott egyetemi felvételimhez. 1991-ben summa cum laude eredménnyel végeztem a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, majd az egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetében kezdtem szakmai munkám. Tanársegédként 1993-ban Münsterben (Németország), majd 1996-97-ben Japánban ösztöndíjasként dolgoztam. 1999-től az Igazságügyi Minisztérium, Kaposvári Igazságügyi Szakértői Intézete, Orvosszakértői Irodájának vezetőjeként, igazságügyi orvos szakértőként dolgozom. Főállásom mellett, 13. éve oktatok a Pécsi Tudományegyetem Igazságügyi Orvostani Intézetében az angol és magyar nyelvű programon.

Vitéz Ildikóról

Az eddigi "beszámolók" sorát formabontó módon megszakítva talán érdemes figyelmet szentelni arra is, milyen emlékképet őriz egy volt osztályfőnök egyik hajdani, Bródy-plakettes kiváló diákjáról, Vitéz Ildikóról.

Első benyomásként egy komoly, határozott fellépésű, mégis visszafogott kislány arcát, megjelenését látom magam előtt a sok-sok évvel ezelőtti idők első órai találkozásának felidézésével. Majd alaposabban megismerve megbízhatóságával, precízségével, hívta fel magára a figyelmet. Gyakran fordul elő - gondolom, azóta is jellemző módon - , hogy az osztályfőnöki órára kért feladatokról, a sok tennivaló között, a diákok elfeledkeznek. Így történt akkor is, amikor anno 1980-ban "lokálpatriótaként" az ajkai szobrokról kellett anyagot gyűjteni: ki készítette, hol található. (Akkor még nem volt róluk kiadvány!) Ildikó nemcsak igen alaposan összeszedte az adatokat - Borsos Miklósról még ismertetést is adott - , de képeslapokkal illusztrálta is a nevezetesebb alkotásokat. A "filológusi" hajlamnak ez az első megnyilvánulása a mai napig igen elevenen él bennem. Később, a pécsi egyetem hallgatója-, majd adjunktusaként szintén a következetes pontosság volt egyik jellemző tulajdonsága: szakmai karrierjét is megalapozva.

Kitartó szeretete a másik meghatározó tulajdonsága, amit bródys időszakából magamban őrzök. Misi macskájáról olyan lelkesen tudott beszélni, hogy csak ámultunk az osztállyal. A hosszú idő eltelte után is emlékszem összekarmolt kezére, karjára, mert az angora cica karmainak, "cicaszeretetének" nyomai bizony ott maradtak. Ő pedig ettől kezdve kesztyűt húzva napi egy órát karmoltatta magát, hogy a macska ősi ösztönei "kielégíttessenek". Kitartása azóta is ilyen belső késztetésű.

És nagyon jellemző a bébitablós képe is negyedikes korából. Sokat nevettünk és nevetünk rajta: egy szemüveges, három év körüli kicsi lány homlokát ráncolva, notesszel a kezében, írásra készen áll a fényképen, alatta pedig a bájos szöveg: "Mit is kell ma még elintézni?" Mind a kép, mind a felirat telitalálat felnőtt jelleméről.

(Írta volt osztályfőnöke: Révészné Egry Dóra)