Köszöntő
Tisztelt Olvasó!
50 éves a Bródy Imre Gimnázium! Az 50 évről azt tartják, hogy a meglett ember életének az eleje. Az ifjúkor már elmúlott, a középnek számító évek is elmasíroztak az iskola falai előtt és Krónosz ingája megpihen egy pillanatra, hogy kifújja magát az eddigi erős iramtól, no meg a kortól is. S bár neki az idő múlása maga az állandóság, ezért is féltve őriz meg minden eseményt, amely benne született.
Látja a városban létrejövő erős ipart, a szegényes vályogházakat, a lódenkabátba burkolódzó embereket. Még nem város ez a település, de látszik rajta a törekvés. Kell az ember, jöjjenek csak Ajkára minél nagyobb csoportjai. Lakjanak itt, lesz munkahely és lakás is. S nemcsak a munkahelyek kellenek, jöjjön az első gimnázium is.
Aztán több év így együtt a várossal. Középfokú szerepben mind a kettő, a gimnázium és Ajka városa. Aztán az iskola újra bővül. Beindul a felsőfokú akkreditált képzés. És már tovább is lép a Bródy: 2003-tól egyetemi képzés indulhat ódon falai között. A városnak tudni kell, lépéshátrányban van, neki is lépnie kell, mert ez már csak így, együtt lenne szerencsés.
Tisztelettel köszöntök mindenkit, aki részese volt a Bródy Imre Gimnázium 50 évének, és meghajtom fejemet azok előtt, akik mindig többet akartak annál, amit az adottságokból megvalósítani lehetett.
Schwartz Béla
Ajka város polgármestere
Előszó
Tisztelt Olvasó!
A 2003-ban 50 éves iskolánk nehéz, de talán annál szebb múltra tekinthet vissza. 50 év! Mennyi-mennyi munka, öröm, harc, türelem, remény, szenvedés, siker, csalódás, élmény, kitartás, álom van az elmúlt fél évszázad mögött. S milyen háttért szolgáltattak ezek az évek? Nehéz egy kort távlat nélkül értékelni, megítélni. Art Buchwald szavaival élve:
"Nem tudom, hogy a kor amelyben élünk,
a legjobb vagy a legrosszabb. De biztos
vagyok benne, hogy ebben a korban kell
élnünk akár tetszik, akár nem"
Ezen fél évszázad alatt majdnem hatezer tanuló végzett iskolánkban. Tudjuk, hogy életünk milyen fontos része a 14-18 év közötti időszak. A felnőtté válás bizonyára meghatározó időszaka ez, melyben a még gyermek, de már felnőtt jogokat követelő fiatal mindent elsöprő lendülete vív "harcot" a többnyire egyetemes értékeket közvetítő pedagógussal, iskolai követelményekkel. Ebben a gyönyörű, ellentmondásoktól sem mentes "csatában" bontakoznak ki a szebbnél szebb, nehézségektől sem mentes életpályák. Reméljük, visszatekintve nem a problémák dominálnak, a múltidézés - Vajda János szavaival élve - pozitív mérleggel zárul:
"Mindennek, ami remek volt,
emléke, nyoma fönnmaradt."
Örök érvényű tény, hogy egészségünk mellett a gyermek a legdrágább kincsünk. Ez is oka annak, hogy sem eleink, sem mi nem tekintettük, tekintjük haszontalan küzdelemnek a nevelésükkel kapcsolatos helyes elvek minél eredményesebb érvényesülését mind az iskolában, mind azon kívül.
Az a bölcsesség, amely életkorunk növekedésével válik egyre szilárdabbá, tesz képessé bennünket annak a felismerésére is, hogy a fiatalok megítélésében nem szabad meghatározó tényezővé emelni a mindig és törvényszerűen fennálló generációs problémákat. Az élet ugyanis egyértelműen bizonyítja, hogy a gyakran elhamarkodottan és általánosságban szidott fiatal nemzedék többsége az életkorukhoz igazodó, rájuk háruló feladatok elvégzésével szinte mindig előbbre lendítette a haladás szekerét.
Kissé önző módon úgy gondolom, a fentiek egészen bizonyosan igazak a mi iskolánkban végzett fiatalok és felnőttek többségére is. Talán az sem a véletlen műve, hogy idősebb korunkban legszívesebben a diákéveinkre gondolunk vissza. Ezen évkönyv célja elsősorban az, hogy segítsen minden érintettnek a legszebb emlékek felidézésében, ugyanakkor nyújtson minél részletesebb képet a kívülállók számára is iskolánk félévszázados múltjáról. Abban a reményben ünnepelünk és írom ezen előszó gondolatait, hogy az iskolánkba járt, itt végzett diákok sorsának alakításában előremutató, progresszív, közös céljainkat előmozdító módon játszottak szerepet az itt eltöltött esztendők.
Szeretettel és megbecsüléssel gondolok iskolánk jelenlegi és volt pedagógusaira, gazdasági dolgozóira. Rajtuk kívül is megköszönöm mindenkinek, aki segített tanítványainknak és nekünk abban, hogy munkánk minél hatékonyabb és sikeresebb legyen. Megkülönböztetett módon és tisztelettel gondolunk azon dolgozóinkra és tanítványainkra, akik már nem lehetnek köztünk.
Köszönjük az Ajkai Önkormányzatnak, támogatóinknak, a szakképzési hozzájárulásukat nekünk adó cégeknek és gazdasági társaságoknak, vállalkozóknak, hogy segítették iskolánk megfelelő ütemű fejlődését, valamint hozzájárultak az 50 éves évforduló reményeink szerinti színvonalas és méltó megünnepléséhez.
Tisztelt Olvasó! Köszönöm, hogy figyelmével megtisztelt. Jó szívvel ajánlom figyelmébe évkönyvünket.
"...s holnap, holnap talán a mi dolgunkat csodálja a század."
Kassák Lajos
Névadónk: Bródy Imre
Bródy Imre
(Gyula, 1891.dec. 23 - Mühldorf, 1944. dec. 20.)
Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte, doktori értekezésében kvantumkémiai alapon számította ki az egyatomos gázok kémiai állandóját. Előbb középiskolai tanár volt, később a Tudományegyetem gyakorlati fizikai tanszékének tanársegédje. 1920-ban Göttingenbe ment, ahol Max Born tanársegédje lett. Vele együtt dolgozta ki a kristályok dinamikai elméletét. 1923-ban hazatért, és belépett az Egyesült Izzó akkor létesült kutatólaboratóriumába, amelyet Pfeifer Ignác vezetett. Itt az izzólámpa tökéletesítésének fizikai problémáin dolgozott Körösy Ferenccel, Millner Tivadarral és Theisz Emillel együtt. Leghíresebb eredménye a kriptonlámpa feltalálása volt.
Bródy szabadalmi bejelentése 1930. augusztus 11-i keltezésű. Az elv kísérleti igazolásához azonban kriptonra volt szüksége, amit a német Linde cég, mint mellékterméket állított elő, és iskolai demonstrációs célokra szállított 1-2 cm3 tételekben. Egy liter normál nyomású kripton ára kb. fél kg színaranynak felelt meg, de ilyen nagy mennyiséget senki sem igényelt, még az Egyesült Izzó sem rendelt egy fél litert sem. Az ebből készült néhány izzólámpa gyakorlatban igazolta Bródy Imre számításait.
Az Egyesült Izzó (Tungsram) vezetésének vállalkozó szellemét bizonyítja, hogy ezek után nekivágtak a kriptonlámpagyártás előkészítésének. Tudták, hogy a nyersanyag ára feltétlenül zuhanni fog, ha nagy mennyiségre lesz igény. (Ezt a 19. században az alumínium példája is igazolta.)
A kriptonégő kifejlesztése után Bródy Imre figyelme a kriptongáz előállítására irányult. Körösyvel együtt meghatározta a levegő kriptontartalmát, amely 1,5 x 10-6-nak adódott. Ezután Polányi Mihály manchesteri egyetemi tanárral kidolgozta az olcsó gyártási eljárást. A Trungsram saját kriptongyárat építtetett Ajkán, amelynek tervezésében Bródy és Polányi, valamint a korábban említett munkatársak mellett Orowan Egon (a MIT későbbi professzora) is közreműködött.
1936-ban a Budapesti Ipari Vásáron az egyik műszaki szenzáció a kriptonégő bemutatása volt. Még ugyanebben az évben megjelent az új lámpa az exportpiacon is, ahol a sikert főleg kis formája és fehérebb fénye biztosította. A kripton nagybani ára ekkor már ezredrésze sem volt a korábbinak, és hamarosan - 1939-ben - működni kezdett az ajkai gyár is. Bródy Imre pedig újabb fényforrás-problémákon dolgozott.
1944-ben bekövetkezett Magyarország német megszállása, és a zsidó származásúak elhurcolása. Bródy Imrének a vállalat akkori vezetése mentesítést szerzett a hatóságoktól. Ő azonban nem akart elszakadni családjától, hozzájuk csatlakozva önként ment a biztos halálba. Bródy Imrét, a tudóst tiszta látás, éles logika, biztos ítélőképesség és a műszaki kérdések iránti állandó érdeklődés jellemezte. Személyiségét mackós kedvessége, humorérzéke, a fiatalok felé irányuló figyelme és türelme tette rendkívül rokonszenvessé. Egykori munkahelye ma nevét viseli, és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Bródy Imre-díja is rá emlékeztet.
(Magyar Tudóslexikon,
Better Kiadó, Budapest 1997.)
Dr. Szűcs László: Névadónk nyomában
A cím nem névadónk tevékenységére utal, hanem arra, hogyan is kezdődött a kutatás iskolánkban Dr. Bródy Imre élete, munkássága után. 1965-öt írunk. Akkor néhány éve vette fel Bródy Imre nevét az új gimnázium és ipari szakközépiskola. Tanárok, diákok keveset tudtunk róla. Ki volt ő igazán? Mit alkotott, milyen ember volt? - foglalkoztatott bennünket a kérdés.
Akkoriban - mostanság nem tudom - nagyon jó összhang és együttműködés volt az iskola vezetése, a tanárok, az ifjúsági mozgalom vezetői, a diákönkormányzat között. A diákok kezdeményezését, hogy írjunk ki pályázatot az iskolában névadónk életének, munkásságának kutatására, az iskola vezetése örömmel fogadta és támogatta. A javaslat kezdeményezője én voltam, ezért szükségét éreztem, hogy magam is példát mutassak.
Elkezdődött a kutatás, melyben segítőtársam, partnerem - szintén az iskola akkori diákja volt - Faragó Éva, aki 36 éve a feleségem. Bújtuk a könyvtárakat, a folyóiratokat, a lexikonokat, hogy valami támpontunk legyen az induláshoz. Néhány rövid újságcikk alapján elkezdtünk levelezni. Sok levelet írtunk. Többek között Dr. Millner Tivadar akadémikusnak a Műszaki Fizikai Kutató Intézetbe. Dr. Túri Pál, Dr. Szigeti György Kossuth díjas akadémikusoknak, akik Bródy közvetlen munkatársai voltak, az Egyesült Izzólámpa Rt-ba, a Fizikai Szemle, a Magyar Nemzet szerkesztőségébe stb.
Néhány választ is kaptunk, lassan csepegtek az információk, de nem lettünk sokkal okosabbak, míg végül kitartásunk eredményeként mellénk szegődött a szerencse is. Kaptunk egy anyagot a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományos Osztálya Közleményeinek különnyomatát, Pálos Judit és Illényi András dolgozatát Bródy Imre 1891-1945 címmel, amely a MTA 1957 évi műszaki tudománytörténeti pályázatán pályadíjat nyert. Ez a mű - melyet a szerző, Illényi Andor juttatott el hozzánk - végig alapanyagul szolgált. Levelezésünk során ismerkedtünk meg egy nagyszerű emberrel, névadónk nagy tisztelőjével Dr. Lakatos Györggyel, aki akkor a Villamosipari Kutató Intézet elméleti csoportvezetője volt. Ő 1943. januárjától 1944. június 30-ig dolgozott közvetlenül Bródy Imre mellé beosztva az Egyesült Izzólámpa Rt-nél. Lakatos úr értékelte kitartásunkat, szándékunkat. Tőle kaptuk a legtöbb segítséget, folyamatosan levelező kapcsolatban voltunk vele, s mire a pályázat elkészült, szinte atyai barátomként tisztelhettem.
Az anyaggyűjtéssel párhuzamosan elkezdtük a dolgozat első változatának írását. Az idő sürgetett bennünket. A dolgozat leadási határideje 1966. április 4-e volt. Akkoriban a technika is nagyon nehézkes volt. A gépelés, a sokszorosítás, a dokumentumok összeszedése mind megannyi nehézség elé állított minket. Látván szorgalmunkat, tenni akarásunkat, sokan segítették a munkát, ki ebben, ki abban. A tantestületből a legtöbb támogatást Varga Miklós igazgatótól, Schmidt Józsefné, Böröcz Ferenc és Tomay Alajos tanároktól kaptuk. Így a pályamunkát a dokumentumokkal együtt sikerült határidőre leadni. Emlékezetem szerint még két pályamű készült. Az eredményhirdetés, a díjak átadása az iskola évzáró ünnepségén történt. Nagy örömmel és büszkeséggel vettük át az első díjat, és a vele járó elismerést.
Bródy Imrével kapcsolatos kutatásaink története ezzel még nem ért véget. Két emlékezetes esemény is történt. Természetesen ezek is a pályázathoz kapcsolódtak valamilyen módon. A következő év tavaszán, 1967. április 22-én meghívást kaptunk az Eötvös Loránd Fizika Társulat által rendezett úgynevezett Középiskolai Fizikai délutánra az Egyetemi Fizikai Intézet nagy előadójában, ahol előadást tartottunk társammal Bródy Imre munkásságáról. Később, 1981-ben a gimnázium által rendezett Bródy napok keretén belül kértek fel, hogy volt, szeretett iskolánkban tartsak megemlékezést az iskola névadójáról. 15 év után boldogan és büszkeséggel tettem eleget a meghívásnak.
Sajnos az évek múlása, a hétköznapok tennivalói háttérbe szorítják a valaha megkezdett, de korántsem befejezett munkát. Örömteli érzés a volt diáknak ma már 37 év távlatából visszaemlékezni az úttörő munkára. Az idei évi megemlékezés sorozat is azt bizonyítja, hogy nem volt hiábavaló a fáradozás. Iskolánk névadójának nagyszerű példája lelkesítse az alma mater mai diákjait is. Bródy Imre munkája, tudása, ember-és családszeretete, segítőkészsége, kitartása legyen valamennyiünk számára követendő példa.
Veszprém, 2003. március 8.
