"Ha hajót akarsz építeni, ne azzal kezd, hogy a munkásokkal fát gyűjtetsz és szó nélkül kiosztod közöttük a szerszámokat, és rámutatsz a tervrajzra. Ehelyett először keltsd fel bennük az olthatatlan vágyat a végtelen tenger iránt."

Antoine de Saint-Exupéry     

Tanár vagyok volt iskolámban

Ballagás 2012.


 

Iskolánkban - nem tudjuk ez mennyire jellemző vagy rendkívüli - a jelenlegi tantestület mintegy negyede a volt tanítványokból áll. Ők tizenöten azok, akiknek az iskolapadból és a katedráról is vannak „bródys” élményeik. Egyikük, Kersner Ákos az alábbi riportban foglalta össze a tanári kar e csapatának a gondolatait, nevük kezdőbetűjével jelezve a válaszadó személyét.

A riportalanyok a következők voltak:

Antalné Galla Nikoletta, Benczéné Stromajer Anita, Dr. Bereczné Pajtli Krisztina, Csényiné Berkovics Ildikó, Csermák Mihály, Friedrich Rezső, Gellénné Káldi Szilvia, Haász Berta, Jákliné Tilhof Ágnes, Kersnerné Trombitás Judit, Mihályfi László, Szabó-Németh Adrienn, Szövérfiné Pad Anita, Tölgyesi Katalin.



Milyen volt az osztályközösség, amikor a Bródyba jártál?
Jöttek-e létre azóta működő barátságok, kapcsolatok?

"... az osztálytalálkozókra azok is igyekeznek eljönni, akik ma már külföldön élnek"

Osztályunk különösen jó közösséggé kovácsolódott a négy év alatt, nem maradt el úgy április 1-je, hogy műsoros produkcióval ne leptük volna meg tanárainkat, volt, hogy ezt a szünetben a többieknek is előadtuk,... az osztálytalálkozókra azok is igyekeznek eljönni, akik ma már külföldön élnek, pl. Svédországban, Ausztriában, Belgiumban, Spanyolországban vagy az USA-ban. (JTÁ)

1983-1987 között jártam a Bródyba. Akkoriban a két párhuzamos gimis osztály mellett egészségügyi szakiskolai képzés folyt. Mi voltunk az első "válogatott" osztály. Ez azt jelentette, hogy csak bizonyos általános iskolai átlag felett kerültünk az osztályba. Így aztán nálunk sokáig a versenyszellem határozta meg a közösséget, és inkább az általánosból együtt érkezett baráti körök működtek tovább. Igazi osztállyá talán csak a vége felé alakultunk. Az viszont elképzelhetetlen lett volna, hogy osztálykirándulásra ne menjünk el, vagy ne vegyünk részt egy "klubdélutánon" (Így hívták az osztálybulit, ami a suliban zajlott, délután, tanári felügyelettel és alkoholmentesen). Az évente megrendezett gimibál is óriási esemény volt, amin részt vett az iskola apraja-nagyja. Ha hiszitek, ha nem, mai gimisek, mi akkor maradhattunk ki otthonról – éjfélig! Érdekes aztán, hogy az ötévente megrendezendő érettségi találkozókra, melyeket egyre nagyobb izgalommal várok, szinte ugyanazok jönnek el, néhányan pedig egyáltalán nem kiváncsiak a régi osztálytársakra. Pedig az emlékek tényleg megszépülnek: az idő átértékeli az eseményeket. (GKSZ)

Összetartó csapat volt a mi osztályunk. (SZNA).

A Facebooknak köszönhetően az osztályközösségünknek zárt csoportja van, amely lehetőséget ad arra, hogy napról napra nyomon követhessük egymás sorsának alakulását. (TK)

Összetartó, baráti közösség volt a miénk, talán az bizonyítja ezt legjobban, hogy az utóbbi 1,5 évtizedben évente tartunk osztálytalálkozót, mindig más-más helyszínen. Az akkor szövődött barátságok döntő többsége a mai napig tart. (ML)

Egészen jó osztályunk volt: értelmes, kreatív és sokoldalú. (CSBI)

Remek közösségben tölthettem gimnáziumi éveimet, innen vannak legjobb barátaim is. Szinte minden fontos impulzus itt ért, aranykorként gondolok vissza a négy évre - még a nehéz pillanatokra is. (KÁ)

Valóban nem túlzás (és közhely), hogy életre szóló barátságok köttettek. (SZPA)

1976-1980 között voltam bródys diák. Évfolyamonként 2 általános gimnáziumi mellett 2 ipari szakközépiskolai osztály tanult az intézményben, a tanulók között a fiúk voltak többségben. Jobb volt-e akkor diáknak lenni? Nos, nagyobb volt a fegyelem, több a korlát és persze szombatonként is iskolába jártunk, de kevesebb óránk volt egy-egy tanítási napon, hosszabb volt a délután (és a Facebook tanulmányozására sem kellett sok időt fordítanunk). A mai tanári helyén működő iskolai menza utánozhatatlan házias ízeivel mindenkit rábírt a sorban állásra. Míg az ebédre vártunk, vagy a szünetben igyekeztünk elkerülni a lelkiismeretesen járőröző folyosóügyeletes tanárt, ugyanúgy élveztük tizenéves állapotunkat, mint a mai diákok. (HB)

Az osztályközösség kicsit széthúzó volt az elején, de a végére összerázódtunk elég jól. (BPK)

Épp most szervezzük a húszéves találkozónkat, jó lesz újra látni régi osztálytársaimat, akik közül sokan több ezer kilométerre élnek Ajkától, de az egykor szövődött barátságok azóta is élnek, már alig várom, hogy közösen idézzük fel a bródys évek emlékeit. (KTJ)

Milyen motivációk alapján döntöttél a tanári pálya mellett?
Voltak-e iskolai életedben tanári példaképek?

"Diákként nem gondoltam, hogy ilyen nehéz ez a pálya, mivel tanáraimon
sosem láttam a fáradtság jeleit, az ő lelkesedésük és kitartásuk
motivált. Megmutatták nekem, hogy a kemény munka kiteljesít."

Tanulni mindig is szerettem, ezért az egyetemi képzést választottam Veszprémben. Középiskolai tanulmányaim során szerencsére több tanári példaképet is felsorolhatnék, de a nyelvtanulás szeretetén kívül Kerstin tanárnő ötletes órái, precizitása és a munkához való hozzáállása irányított a tanári pálya felé. (SZNA)

A tanári pálya már kisiskoláskoromban megtetszett. Családunkban is van, volt több tanár. Ennek a hivatásnak leginkább a pedagógiai oldala érintett meg. Kiváló tanáraim voltak a Bródyban, jó szívvel gondolok rájuk. Osztályfőnököm Schmidt Józsefné, Eta néni, mindig lelkiismeretesen készült az óráira, többféleképpen is elmagyarázta az anyagot. Az osztálykirándulásokat is rendkívüli aprólékossággal készítette elő. Testneveléstanáromat, Simonné Gabi nénit is nagyon szerettem a kedvességéért, közvetlenségéért. Érzelmileg legközelebb Gál Zsigmondné Margit néni került hozzám, aki a magyart tanította. Ez a tantárgy volt a kedvencem az idegen nyelvek mellett. Margit néni elkötelezettsége, szeretete a magyar és az általa birtokolt tudás átadása iránt, a mindig-fejlődési vágya, a fiatal írók-költők tevékenységének nyomon követése - és sorolhatnám még a sok pozitívumot az ő életéből - mind azt erősítette bennem, hogy ő az a tanár, akitől a legtöbbet tanulhatok. Tiszta személyiségét, őszinte emberségét tisztelem. Tanár - diák kapcsolatunk az érettségi után mélyült, gyakran lát el baráti tanácsokkal. (CSBI)

Legfőbb példaképem magyartanárom, Révészné Egry Dóra tanárnő volt, akitől nagyon sokat tanulhattam. A motiváló erőt is ő jelentette, hiszen elhivatottá tett a magyar nyelv és irodalom szépségeinek őrzése és továbbadása iránt. (SZPA)

A gimnáziumi évek alatt Tulokné Mohacsek Ildikó tanárnő tanította a matematikát, és nagyon megszerettem a tantárgyát, ő a mai napig is példaképem, rendszeresen kikérem véleményét, sokat adok szavára. (TK)

Osztályunkból sokan választottuk a pedagógus pályát, 33 diákból 12-en. Nagy tudású tanárainkat tiszteltük, és méltán álltak előttünk példaként, emberi tartásuk, elhivatottságuk, oktatásuk színvonala miatt. Nem egy-egy tanárt tekintettem példaként, hanem mindenkiből valami megragadott, azon kívül a diákokra való odafigyelés, az értelmiségi szemlélet, amit tőlük kaptam. (JTÁ)

Elsős gimnazista korom óta középiskolai tanár szerettem volna lenni. Pályaválasztásomat alapvetően a szülői minta irányította, a gyerekekkel és munkatársaikkal szemben megnyilvánuló végtelen humánumot, a tanári pálya szeretetét naponta láttam tőlük. A szakpárom választásában (biológia-földrajz) édesapám példája, valamint gimnáziumi szaktanáraim motiváltak. Középiskolai tanáraimra nagy szeretettel gondolok vissza, akik négy éven keresztül egyengették utamat. (ML)

Általános iskola felső tagozatától kezdve tanár szerettem volna lenni. Az általános iskolában Kersner Istvánné, Marika néni, a történelem tanárom volt a példaképem. Tudása, elhivatottsága mind a mai napig példaértékű lehet. Az igazgató urat, id. Ertl Jánost pedig azt hiszem, minden ott tanuló gyermek a szívébe zárta. A diákokat név szerint ismerte, mindenkiről tudott mindent, s mindenkihez volt egy jó szava. A középiskolában körvonalazódott, hogy a matematika lesz a biztos pont. Szerencsére 11-12.-ben olyan tanárom volt, aki csak megerősített ebben. A mai napig hálás vagyok Schmidt Józsefné, Eta néninek, hogy elindított ezen a pályán. (BSA)

A pályaválasztás a mi számunkra könnyebb, mert kiszámíthatóbb volt, mint mai tanítványainknak. Az egyetem tanárképző szakjaira nem volt könnyű bejutni, ahogyan általában a felsőoktatásba sem. A pedagógus pálya vonzó, népszerű volt, osztálytársaim közül kilencen választottuk ezt a hivatást. Társadalmi megbecsültsége nagyobb volt a tanárembernek, mint manapság. (HB)

Szeretek kamaszokkal foglalkozni, látni, ahogy kibontakozik a személyiségük az évek múlásával, amelyre én is hatással lehetek egyes esetekben. (BPK)

Nem tudtam érettségizőként, hogy pontosan mivel jár ez a pálya, nem is volt ez konkrét célom. Ám megtaláltam benne sok olyan élményt, örömet, kihívást, változatosságot, ami miatt szeretem. Voltak olyan tanáraim, akik a mai napig példaképként állnak előttem, sőt többel együtt is dolgozhatok. A pályaválasztásban egyértelműen befolyásoltak a középiskolai nevelőim. (AGN)

Édesanyám magyar-történelem szakos pedagógus, az ő példája meghatározó volt, később gimnáziumi tanáraim inspiráltak, örülök, hogy erre a pályára irányítottak. (KÁ)

Diákként nem gondoltam, hogy ilyen nehéz ez a pálya, mivel tanáraimon sosem láttam a fáradtság jeleit, az ő lelkesedésük és kitartásuk motivált. Megmutatták nekem, hogy a kemény munka kiteljesít. (KTJ)

A földrajztudomány érdekelt a legjobban a gimnáziumi évek alatt, emiatt több versenyen vettem részt, így egyértelmű volt, hogy ebben az irányban tanulok tovább. 1995-ben földrajzzal kapcsolatos képzés még kevés volt, akkor indult csak a geográfus szak, és ismeretlenül nem szerettem volna választani ezt. Így a földrajz tanári szak mellett döntöttem. 1996-ban jelentkeztem a kémia tanárszakra is, így végül 2001-ben földrajz-kémia szakos tanárként végeztem. A tanári pálya mellett a szegedi Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskolában töltött tanítási gyakorlat során határoztam el magam végleg, ami nagyon kellemes és meghatározó élmény volt. (CSM)

Hogyan illeszkedtél be a Bródy tantestületébe?
Voltak-e kezdeti nehézségeid?

... "Kristálytisztán képviselték a legfontosabb alapelveket – emberség
a gyerekekkel, alázat a szakmával szemben. A többi jön magától."

Kezdetben nagyon szokatlan volt számomra, hogy volt tanáraim hirtelen a kollégáim lettek, nehéz volt a tegező viszonyt megszokni. Még ennél is meghatóbb pillanat volt, amikor volt diákom vált a munkatársammá. (SZNA)

A második gyermekem születése után kerültem a Bródy Imre Gimnáziumba - örömmel és nagy meghatódottsággal, épp úgy, mint amikor a gyermek visszatér a rég nem látott szülői házba. Tiszteletet éreztem az ódon épület falai iránt és az iránt a szellemiség iránt, amit ez az intézmény közvetített. (CSBI)

A Bródy tantestületébe való beilleszkedés nem volt nehéz. Kollégáim - és itt ki kell emelnem a magyaros munkaközösség tagjait - nagyon sokat segítettek: ki szakmai tudásával, ki emberségével és őszinteségével, ki tisztánlátásával járult hozzá a fejlődéshez. (SZPA)

Természetesen szokatlan és egyben nagyon megtisztelő volt visszatérni az iskolába. Régi tanáraim kollégáim lettek, támogattak, segítették munkámat. Nem éreztem nehézséget a beilleszkedésben, az informatika tanításában volt matematika-fizika tanáromtól, Burján Károlytól kaptam segítséget. Két 6 évfolyamos osztálynak voltam osztályfőnöke, akikkel azóta is jó kapcsolatot tartok fenn. (JTÁ)

Kezdetben volt egy kis gátlás bennem a volt tanáraimmal szemben, mivel utolsó éves egyetemi hallgatóként tanítottam akkor egykori iskolámban. A tantestület azonban nagy szeretettel fogadott, sőt, néhány egykori tanárommal szinte baráti viszonyba kerültem az évek során. Jelenleg igazgatóként irányítom az iskola tantestületét, több mint 700 gimnazista és zeneiskolás diák tanulmányait, ügyes-bajos dolgait kísérem figyelemmel. (ML)

Amikor diplomázás után úgy adódott, hogy visszajövök tanítani a Bródyba, szorongtam kicsit. El sem tudtam képzelni, hogy lehetek majd kollégája, egyenrangú munkatársa azoknak a hajdani tanáraimnak, akiknek szigora még élénken élt emlékeimben. Aztán kedvesen fogadtak, támogattak. A háromlépésnyi távolságból lassan kettő lett, és az első közös vizsgáztatás után volt osztályfőnököm, Eta néni felajánlotta, hogy tegeződjünk. Ennek számomra óriási jelentősége volt: talán akkor váltam igazán a tantestület részévé. (GKSZ)

Először nagyon furcsa volt abban a tantestületben tanítani, ahol korábbi tanáraim voltak. Ugyanakkor mindenki nagyon segítőkész volt, sokat segítettek. Szakmai kérdésekben nyugodtan fordulhattam a munkaközösség bármely tagjához, vagy akár a többi kollégához. Természetesen az elején voltak nehézségeim, de ezeket idővel legyőzte az ember. Izgultam az órák előtt, mindent elmondok-e, érthető lesz-e, nem hagyok-e ki fontos dolgokat... (BSA)

1985-ben a Bródyban kezdtem tanárkodásomat. Furcsa volt egykori, őszintén tisztelt tanáraimmal kolléga szerepben találkozni. Kedvesen, segítőkészen fogadtak. Diákként a matematikát, 5 évvel később a szakmát is itt tanultam meg Molnárné Terikétől, Schmidt Eta nénitől. Olyan tapintattal tudták segíteni a kezdő pedagógust, hogy közben mindvégig egyenrangú félnek érezhettem magam, és csak évekkel később láttam, mennyire nem voltam az. Egykori osztályfőnököm, Gálné Margit néni is újra féltő gondoskodásába vett. Kristálytisztán képviselték a legfontosabb alapelveket – emberség a gyerekekkel, alázat a szakmával szemben. A többi jön magától. (HB)

A volt tanáraim is kedvesen fogadtak, sőt, talán tőlük kaptam a legtöbb útmutatást, hozzájuk mertem fordulni a gondjaimmal, az órák alatt adódott problémáimmal kapcsolatban, legyen az szakmai vagy nevelési. (BPK)

Szívesen emlékszem arra, hogy a testület minden tagja segítőkészen, szeretettel állt és áll hozzám a mai napig. Problémáimmal nyugodtan fordulhatok akár a vezetőséghez, akár kollégához. Úgy érzem nem jelentett nehézséget a beilleszkedés. (AGN)

Az első pár hónap szinte szürreális volt: azon a katedrán állok, ahonnan Tóth Tihamér tanár úr okított, tegeződöm azokkal, akik pár éve az érettségin vizsgáztattak? Aztán minden valóságossá lett, köszönet érte azoknak, akik a megilletődött újoncból kollégát faragtak. (KÁ)

Sokan feltették már nekem ezt a kérdést, hogy milyen volt visszatérni az alma materbe, erre mindig mindenkinek azt válaszoltam, hogy hatalmas előnynek éreztem azt, hogy ismertem volt tanáraim habitusát, így könnyen megtaláltam velük a hangot, és bíztam, bízom benne, hogy elfelejtették diákkori „lázadásaimat”. (KTJ)

Milyennek látod a mai Bródy tanulóifjúságát?

A válasz megfontolásához talán érdemes Somlai Péter gondolatait felidézni: "Sosem volt még olyan a történelem során, hogy a fiatalok vezessék be az idősebbeket a tudás, az ismeretszerzés, kommunikáció és játék egyik fontos területére. Szociológusként rendkívül izgalmas megfigyelni, hogyan változott meg és vált egyirányúból kölcsönössé a nemzedékek közti tanulás."

Az én fiatalkoromban még nem volt se mobiltelefon, se számítógép. Mi rengeteget beszélgettünk, sportoltunk, bulikat, vetélkedőket szerveztünk a suliban. Szünetekben nem kellett szaktantermekbe mászkálnunk, nem is ölelkeztünk a kedvesünkkel, hanem általában készültünk a következő tanórára. Nyelvi órákon is együtt voltunk. Délutánonként volt elég időnk tanulni, szakkörre, sportolni járni. A diákok ma már nagyon leterheltek, hiszen jóval több a tanítási óra, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Nem mindannyian tudnak fontossági sorrendet állítani, és a tanulási módszereikkel is probléma van. Egyik napról a másikra tanulnak, s a tudásuk csak felületes. Sokszor nem látják a lényeget, a fontosat, annyi apró dolgot kell elsajátítaniuk. (CSBI)

Mostani osztályom, tanítványaim, nagylányom néha kérdezgetnek a régi időkről. Próbálom mesélni, milyen volt akkoriban diáknak lenni, de látom, hogy bár csak pár évtized, mégis fényévnyinek tűnik a távolság. Sokkal nyugodtabb, áttekinthetőbb, kiszámíthatóbb életet éltünk mi akkor. Volt időnk diáknak lenni: megélni az átmenetet a gyerekkor és a felnőttség határán. Ezt hiányolom a mostani tinédzserek életéből. Sokkal több élmény éri őket, ám sokkal kevesebb idejük van azokat feldolgozni, megérlelni. Erről persze ők nem tehetnek; a világ gyorsult így fel, és ezzel együtt kitágultak a lehetőségek is. Amit nagyon fontosnak tartok, az a szülők szerepe és felelőssége ebben a folyamatban. Sajnos, sokszor hiányzik a nyugodt, biztos családi háttér. És azt az iskola nem pótolhatja... (GKSZ)

Ebben a kérdésben azt vallom, hogy a tinédzserek minden korban tinédzserek, alaptulajdonságaik, érzelmeik hasonlóak. Ha mégis másképpen viselkednek egyes dolgokban, az csak a körülöttük lévő világ változásainak köszönhető. A kamaszok viselkedése, ismereteik, érdeklődésük mindig leképezi az aktuális társadalmi helyzetet. (CSM)

Két éve nem veszek részt napi szinten az iskola életében, így erre a kérdésre nehéz adekvát választ adnom. Mindenesetre az nyilvánvaló, hogy iskolánkból számos kreatív, művészetekben és vagy tudományokban jártas, remek szervezőkészséggel rendelkező, intelligens fiatal kerül ki, akik az életben is meg fogják állni a helyüket. (SZPA)

Ahogy változnak az idők, úgy változnak a diákok is. Ma is vannak tehetséges, szorgalmas és kevésbé jó képességű tanulók egyaránt. Akárhány év telik is el, a cél nem változik, mindenki magához képest a legjobb érettségi eredménnyel vegyen búcsút a gimnáziumtól az első lépést megtéve álmai valóra váltásához. (TK)

Próbálok a diákokhoz megértően viszonyulni. Nagyon sok tisztelettudó, udvarias tanuló jár iskolánkba, és ez jó. Ugyanakkor azt érzem, hogy mintha más fogalmaik lennének az iskoláról, mint ahogy mi tanárok gondoljuk. Az iskolába tanulni járunk, nem puskázni, csalni, visszafeleselni. Órán felszerelésnek kéne lenni mindenkinél, rendszeresen óráról órára készülni, és úgy látom, sajnos ezekkel a problémákkal egyre gyakrabban kell szembe nézni. Az udvarias diákok mellett bizony naponta tapasztalom, hogy sokan „nem tudnak” köszönni, vagy ha egyszerre érünk a bejárati ajtóhoz, eszébe sem jut, hogy a felnőttet illik előre engedni... Amikor még bródys diák voltam, sokszor hallottuk, nem kötelező ide járni, lehet szakmát is tanulni. Akkor azonban mindenki igyekezett, tanulni akart, felvételizni kellett az egyetemekre, főiskolákra, ahol csak egy helyet lehetett megjelölni, akinek nem sikerült várhatott egy évet. (JTÁ)

Sok kritika éri a mai tanulóifjúságot. Úgy látom, hogy a Bródy diákságának jelentős része törekvő, céltudatos fiatal, bár sajnos ma kisebb az arányuk, mint 20-30 évvel ezelőtt. A szülőkkel együtt az a feladatunk, hogy minden hozzánk járó tanulóból kihozzuk a képességei szerinti maximumot, megtaláljuk azt a területet, ahol az átlagnál többet tud felmutatni, s akkor elégedettek lehetünk velük, s egy kicsit magunkkal is!(ML)

Több inger éri őket, mint annak idején minket. Nekik természetes a számítógép, a telefon, az internet. Ezek a dolgok visszaszorították a társas kapcsolatokat. Talán ez (is) az oka annak, hogy egymás iránt közömbösebbek, kevésbé alakulnak ki jónak mondható közösségek, udvariatlanabbak, mint annak idején mi voltunk. Persze mi sem voltunk angyalok, de amit hiányolok az a tisztelet (egymás iránt, szülők iránt, pedagógusok iránt) és az odafigyelés egymásra. (BSA)

Az elmúlt három évtizedben sokat változott a világ, a középiskolás korosztály pedig a legérzékenyebb a környezet változásaira. A mai gimnazista bizony egészen más mentalitású, mint mi voltunk, vagy mint pályám kezdetén voltak a diákok. Gyorsabb, felfokozottabb életet élnek. Bizonyos tekintetben gyorsabban válnak felnőtté, más tekintetben viszont jobban támaszkodnak a szülői ház gondoskodására. Nehezebben viselik a kötöttségeket, könnyebben fogadják, nyitottabbak a változásokra, bátrabban élnek az élet nyújtotta lehetőségekkel. Többségük ma is tisztességgel végzi munkáját és a maiakban is él a tizenévesek optimizmusa. Szívesen álmodnék beléjük kicsivel több céltudatosságot, felelősséget és sokkal több elfogadást, toleranciát egymás iránt. Szerencsésnek tartom magam, mert a pályán töltött 28 év nem tudta felőrölni a tanítás iránt érzett szenvedélyemet. Kalász László szavaival: „tesszük dolgunk: hisszük, értelme van.”(HB)

Szerintem ugyanolyanok, mint mi voltunk diákként, vannak motiváltabbak, vannak kevésbé motiváltak, de alapvetően, ha a tanár megtalálja velük a hangot, kezelhetőek, terelhetőek és együttműködőek. (BPK)

Nem szívesen cserélnék velük. Nagyon szeretek velük dolgozni, de azt érzékelni lehet, hogy évről – évre több eddig nem látott probléma merül fel, melyek gyökerét a családok életében látom. Nagyon tehetséges diákjaink vannak, szép eredmények születnek, ám ezt egyre nehezebb elérni. A kötelességtudat, a tisztelet a másikkal szemben sokszor csorbát szenved. Úgy gondolom, hogy nem mindig érzik át azt, hogy a nevelők értük tesznek mindent, s nem ellenük, az életük megkeserítésére. Mindezekkel együtt még mindig több a pozitív élmény, minta a negatív. (AGN)

Úgy gondolom, nem lehet okunk panaszra: a megye egyik legjobb gimnáziumában értékes diákokat taníthatunk. A döntő többség tehetséges és igyekvő és rendszerint jól is viselkedő, talán csak annyi a változás, hogy a fenti paramétereket nem, vagy kevéssé birtoklók hangja erősödött meg, így az az érzéki csalódás vezet félre néha bennünket, amely őket mutatja többségnek. Izgalmas korszakot élünk az iskolában, minden változik, így a tanár - diák viszony is, amely egyre kevésbé épül a tekintélyre, mint a közös megismerés partnerségére, ez jelent új kihívást, ez kíván új típusú viszonyt tanítvány és nevelője között. (KÁ)

A dolgozói közösség 2003-ban