Az ajkai Bródy Imre Gimnázium és Szakközépiskola Jubileumi Évkönyve, 2003 2. fejezet
"Bátor kezdet fél diadal! Kezdj hát bele bölcsen!"
Horatius
Iskolatörténeti visszatekintés
Az iskola történetének fél évszázada
Az Állami Általános Gimnáziumtól a Bródy Imre Gimnáziumig
Az iskola alapítása és a névadás
Ajka és közvetlen környéke az 1940-es évektől rendkívül dinamikus fejlődésnek indult. E fejlődés több fontos következménye közül is kiemelendő a fokozódó népesség-koncentráció, ami egy messzire tekintő, perspektivikus tervezést tett szükségessé. E tervezés lényeges eleme egy humanista szempontú műveltségi - kulturális - oktatási központ létrehozása volt, ami nélkül helyi értelmiség, tágabban regionális elkötelezettségű népesség nem alakítható ki. A sokat emlegetett iparosítás e - ma talán nem mindig eléggé méltányolt - "mellékhatása" olyan sikeresnek bizonyult, hogy a létrehozó gazdaság részleges összeomlását is túlélve, megtartó, térséget továbbra is szervező, és éppen ezért a jövőre is reményt adó tényezővé vált.
Az 1949. évi XXV. tv. elrendelte, hogy az országban az első ötéves terv időszakában (1950-1954) 30 új gimnáziumot kell létrehozni, elsősorban az új ipari központokban. E terv keretében 1953. szeptember 1-jén két osztállyal, 64 tanulóval, 3 tanárral és egy hivatalsegéddel elkezdte működését az ajkai Állami Általános Gimnázium.
Az indulást követő évek jelentették a tényleges intézményalapítást: a működés során, a gyakorlatban kellett a létező - működő gimnáziumot létrehozni. E hatalmas munka felölelte az intézményi tárgyi feltételektől, a tanárokon át az önálló épületig mindazt a tevékenységet, amely a papíron megszületett döntést látható és jól működő iskolává tette. E szervezői tevékenység "eszmei oldala" volt, hogy nevet "találjanak" az intézménynek. Felmerült névadóként II. Rákóczi Ferenc is, de végül - talán helyi kötődése miatt - Bródy Imrére esett a választás, amely név mára az iskola védjegye, amolyan márkanév lett az oktatás területén.
1961. szeptemberében tehát egy olyan ajkai kötődésű magyar tudós nevét vette fel a gimnázium, aki egyúttal az ajkai ipar nemzeti jelentőségét, a magyar gazdaság nemzetközi versenyképességét, továbbá az elméleti kutatás és elért eredmények gyakorlati-gazdasági alkalmazásának egységét is szimbolizálta.
Bródy tiszteletét és most már a "bródys" iskolai hagyományoknak az ápolását szolgálta, hogy 1967-ben az iskolaudvaron felállították a névadó mellszobrát (Kőfalvy Pál alkotását), illetve 1969 óta az iskola megrendezi a "Bródy-napokat", amely kulturális téren is az összetartozás-tudatot erősíti. Az első Bródy-napon került sor az iskola épületében a Bródy - emléktábla felavatására. Az első évek úttörőmunkáját jól érzékelteti a Megyei Tanács oktatási osztályát képviselő tanfelügyelő alábbi véleménye: "...engedjék meg, hogy elismerésemet fejezzem ki azért a nemes és sokszor szinte legyőzhetetlen akadályok közt végzett munkáért, amelyet a tantestület minden egyes tagja kifejt (...), igen nagy részük van Ajka város kulturális élete arculatának kialakításában ...".
A tárgyi feltételek megteremtésétől a folyamatos modernizációig
Eszközök és épületek
A gimnázium 1953-as alapítása - mint szó volt róla - egyelőre csak papíron hozta létre az iskolát. A tanítás rendkívül provizórikus körülmények között folyt, erősen próbára téve elsősorban a tanárokat és a kisegítő személyzetet, ám - épp a tanárok "szenvedései" miatt - némileg mulattatva a diákságot. Az intézmény első épülete a Hősök terén (a mai Szabadság téren, a sávház helyén), a régi posta helyén állt. Az áldatlan állapotokat jól jellemzi, hogy az 1953. július 31-én Ajka Községi tanács VB üléséről készült jegyzőkönyv szerint "... Ajka községnek nagy szüksége van a gimnázium létrehozására, de amíg a rendeltetésnek valósan megfelelő helyiségről gondoskodni nem tudunk, addig szükség tantermekben kell megoldani a tanítást. Ezért szükség lenne két tanteremre, egy igazgatói és egy tanári szobára, valamint egy tanerőnek lakásra". A továbbiakban szó van arról, hogy a volt katolikus iskola tantermeiből részlegesen és időlegesen a hiányok pótolhatók. Megrendelték Budapestről két tanterem berendezését is, de csak az egyik érkezett meg, a másikat tévedésből Tapolcára vitték, ahonnan azt csak később és hiányosan sikerült visszaszerezni.
A szóba jött szükségépületek tatarozását a helyi vállalatok társadalmi munkában vállalták. Az indulás problémáit jól jellemzi, hogy egy 1953-as dokumentum szerint "...jelentem, hogy a tanévnyitó ünnepséget megtartottuk. Az iskola zavartalan működésének biztosítása végett az alábbi tárgyi és személyi feltételek biztosítására van sürgősen szükségem: (...) 12 leánytanulónak még nincs helye. Kérem valamelyik iskolától 6 db padot átutalni. (...) egyébként Tapolcáról csak 1/3 részben küldtek új padokat, a többi válogatott rossz, tönkretett bútordarab. Szükséges egy táska is, hasonlóképpen egy tanári asztal, két szék. Szükséges körző, vonalzók, a legszükségesebb térképek." A jellemzett, a vadnyugati kort idéző állapotokban végezték el a nyitó tanévet, amelyet követően egy új "szükség-tanterem gazdagította" a második szemesztert kezdő iskolát. Egy - ma már szintén nem látható -, az akkori építkezésekhez felvonulási épületül szolgáló helyiséget kapott a gimnázium, amelyet addig "... tanoncszállásul használtak. Nagy anyagi áldozatok árán alakították át négy tantermes iskolává. Az átalakítás munkájában az igazgató, a nevelőtestület, az iskola növendékei mindig lelkesen működtek közre, áldozatoktól sem riadtak vissza".
A fenti, 1954. szeptemberi tanfelügyeleti látogatásról készült jegyzőkönyv további érdekességekkel is szolgál: "Az elmúlt két esztendő tanúsága annak, hogy az iskolát saját szülöttjének tekinti a testület és az ifjúság. Minden hibájával együtt szeretik. Nem ideális épület, a tantermek közfalai nedvesek, a tetőzeten nem egy helyen beszivárog az eső, ivóvíz nem áll rendelkezésre. Átmenetileg megfelelt a célnak, miután az adottságok adta lehetőségeken belül biztosították, hogy az oktató-nevelő munkának megfeleljen". Az épületek műszaki színvonalára jellemző, hogy a tetőt nem egyszer a diákok tartották, nehogy a szél elvigye."
A negyedik tanévre tovább bővült a különálló helyiségek száma: a mai polgármesteri hivatal előtti parkoló helyén álló épületet is bevonták az oktatásba. E szétszórtság az intézmény bővítésével szükségszerűen együtt járt, ám több kellemetlen következményt vont maga után. Ezek közül első helyre kívánkozik, hogy nem alakult ki egy igazi alma mater, hiányzott az összetartozás tudata. Továbbá a tanárok számára rendkívül körülményes volt, hogy egyik épületből - sokszor sáros utakon - a másik épületben tartandó következő órájukra átérjenek. A tanerő e "sáros csatangolása" ugyan a diákságot mulattatta - különösen egy-egy "balesetnél" - ám károsan befolyásolta a fegyelmi helyzetet és a szakmai munkát is nehezítette, nem beszélve arról, hogy a szüneteket, mint pihenő és felkészülési időt is elvették a pedagógusoktól.
E széttagoltság 1958-ban szűnt meg, amikor a gimnázium a mai Fekete István Általános Iskola épületébe költözött, ugyanis az alapfokú intézmény a Kossuth Lajos Általános Iskola épületének felépítésével új helyet kapott. Ekkortól együtt volt a gimnázium most már négy évfolyama és nyolc osztálya.
Az intézmény életében sorsdöntő az 1961. év, hiszen ekkor nyerte el Bródy Imre nevét és ekkorra épült fel és lett beköltözhetővé a jelenlegi iskolai épület, amelynek homlokzatára szeptembertől már ez kerülhetett: Bródy Imre Gimnázium, Ajka. Az új iskola felépítésében nélkülözhetetlen segítséget adott a helyi (városi és iskolai) összefogás, hiszen a vállalatok, szülők, diákok és a tanárok is részt vettek a munkálatokban.
Az iskola épülete nívós és az alma mater hangulatát idéző jellegével a "bródys tudat" kialakulásának alapja és színtere lett: nem csupán 12 tanterem, hanem egy kulturális, oktatási központ, igazi GIMNÁZIUM. Az építkezéssel együtt járó problémák - meszesgödrök, földkupacok, felvonulási épületek - okoztak még gondot, ezeket a dolgozók a diákokkal együtt takarították el.
Az iskola végleges elhelyezése után a belső felszerelések beszerzésére volt a következő feladat. E számítástechnika előtti korszak legfontosabb eszközei a hagyományos iskolai berendezések voltak: asztalok, padok, táblák, székek, kísérleti és szemléltető eszközök stb. Ezek megteremtése sem volt egyszerű feladat, évek kitartó munkáját vette igénybe. A kezdetek gondjait jól érzékelteti egy már idézett jegyzőkönyv: "A bútorzat hiányos: teljesen hiányzik egy osztály felszerelése, továbbá számos, az eredményes oktatáshoz szükséges szekrények... A szertárak felszerelése hiányos, sok az olyan kísérleti eszköz, amely csak a negyedik osztály tanításánál kerül majd felhasználásra, míg az első és második osztályok oktatásához szükséges eszközei hiányoznak. Úgy látszik, a felettes hatóságok tervezése és a fejlesztés ütemezése körül voltak hibák." Megjegyzendő, hogy a szakkörök számos kísérleti eszközt állítottak elő, különösen a biológiai szakkör. Fontos lépés volt a fizikai, kémiai, biológiai labor berendezése.
Különösen fontos kérdésként merült föl a tornaterem ügye. E tekintetben is az 1961-es év hozott áttörést, addig pedig "... tornaterem egyáltalán nincsen, ezt pótolni még más iskolákkal sem lehet, mert ott sincs. Így rossz időjárás esetén a testnevelés az un. elméleti testnevelési oktatásra kényszerül..." A 60-as évektől a testnevelés is megfelelő fedett hellyel, tornateremmel rendelkezik, és itt is megtörténik a szükséges eszközök, sportfelszerelések beszerzése.
1961 nemcsak a megoldások, de az új problémák éve is volt. Ekkor indult el az ipari szakközépiskolai (géplakatos) képzés, amelyhez semmiféle tanműhely, de még 360 V sem állt rendelkezésre. Így az egyébként elektromos meghajtású gépek egyikét-másikát a diákok kézzel, maguk hajtották. 1966-ban - amikor a VIDEOTON gyár az új szerelőcsarnokának építésére használt felvonulási épületének anyagát átadta az iskolának - önerőből és segítséggel új tanműhely építésébe kezdtek, amely már megfelelő keretet biztosított a szakképzéshez. 1967. szeptemberében már itt kezdhették a munkát.
1961-ben - hogy továbbra se szakadjunk el ettől az évtől - kialakítottak egy 40 személyes kollégiumot is, amelyre az iskola körzeti jellege miatt volt égető szükség, megkönnyítve így a messzebbről bejárók beiskolázását.
A főépület további korszerűsítésére a 70-es évek elején került sor. 1971-ben - újra a diákok aktív közreműködésével - bevezették a távfűtést, megszüntetve az osztályonkénti tüzelés sok évtizedes módszerét. Egy év múlva már könyvtár is várta a tanulókat és a tanárokat. A könyvtár nyitóállománya 10 ezer kötet és 40 féle folyóirat volt, amelyet azután folyamatosan bővítettek mind könyvállománya, mind technikai felszereltség tekintetében. 1976-tól kiépül az iskolarádió rendszere is, két év múlva pedig - az iskola 25 éves fennállása ünneplésekor - megnyílik az ifjúsági pinceklub. A 70-es évek végén történt jelentős változás - ápolónőképzés beindulása - egyik hatásaként az iskolai főépület földszintjén, az egykori étterem és a mai tanári helyén leánykollégium alakult.
Tanárok és tanítványok - az élő gimnázium
Az intézmény jogi, majd tárgyi megteremtése, a benne tanítók és tanulók nélkül mit sem ért volna. A személyi feltételek hátterét a dinamikusan fejlődő nyugat-bakonyi térség és benne a várossá növekvő Ajka adta. A gimnáziumot a régió kulturális - műveltségi központjának szánták, és ezt a szerepet az alapítástól maradéktalanul be is töltötte: a kialakuló város nélkülözhetetlen intézményévé vált, amely kezdettől térségi feladatokat is ellátott.
A tanárok - Horváth István igazgató vezetésével három nevelővel - 1953. szeptemberétől a már ismertetett mostoha körülmények között nekiláttak a tanításnak. A következő tanévtől stabilizálódik a tantestület: az igazgatóval és Gárdos Ervin helyettessel együtt 7, majd 8 fő tanít. A vezetőkön kívül a tanárok heti leterheltsége - különösen az ingázással együtt - igen nagy: a nappali tagozaton 20-22 óra, a dolgozók gimnáziumában 4-8 óra, ehhez jön még később a levelező tagozaton 2-3 óra hetente. Szakmai vizsgálatok szigorúak és folyamatosak: az iskola oktató-nevelő tevékenységét a tanfelügyelők évente ellenőrzik és az eredményeket kimerítő jegyzőkönyvekben rögzítik. A nevelők hozzászólásai - amelyek a kor "divatja" szerint önkritikusak - elárulják az elemi hiányosságokat a tárgyi feltételek terén és rávilágítanak arra is, hogy a tanárok többsége még gyakorlatlan, fiatal pedagógus. Egy 1954-es tanfelügyeleti jelentés ezt így foglalja össze: "Az igazgató 15 év irányító igazgatói tapasztalattal került az iskola élére, mint ilyen igen nagy szakmai, politikai felkészültséggel rendelkezik, munkatársait szeretettel és egyetértéssel irányítja, az iskolának minden problémáját, személyi és dologi vonalon egyaránt magáénak vallja (....) A vezetése alatt álló iskolában a pedagógusok egy-két éves gyakorlattal bírnak és három kartárs gyakorló éves. Így az irányító, ellenőrző munkát még az is nehezíti, hogy a kezdő pedagógusoknak csak egyedül az igazgató... tudja megadni a szükséges segítséget".
Az oktatás igen aprólékos és "feszes" tanmenetek alapján folyik, amelyek következetes végrehajtását a tanfelügyelőn kívül az igazgató is ellenőrzi, továbbá az osztályfőnökök osztályuk egyes óráin "hospitálnak". Az igazgató tapasztalatait igen kritikus hangon személyre szólóan ismertette a nevelőtestületi értekezleteken.
A tanerők Ajkára "csábítását" nehezítette, hogy előbb lakást kellett szerezni a számukra, ahogy ezt az intézmény vezetője 1953-ban egy jelöltnek írja: "Lakáskérdés bizony nehezen oldható meg. Állandóan ezzel küzdünk. Még legényembernek akad valahogy, de családosnak egyelőre szinte lehetetlen". A nevelők létszáma mindezek ellenére - az új osztályok indulásával, így a gimnázium bővülésével párhuzamosan - lassan emelkedett, 1957-ben már 13 fős a tantestület. Természetesen a tanárok nem helybéliek, hanem a környékre szinte kivétel nélkül betelepülők, de ez nem meglepő, hiszen a község maga is bevándorlókkal bővül várossá. Az új nevelők belépésével a szakos ellátottság kezdeti gondjai megoldódnak és a túlnyomó többség végzettsége egyetemi szintű: javarészt az ELTE-ről kikerült pedagógusokról van szó. A tanórák az általános gimnáziumi tanrend szerintiek és a maitól csupán néhány tekintetben térnek el: a 80-as évek végéig a nyelvoktatás alappillére volt az orosz, amelyet a kezdeti időszakban a latinnal, némettel, franciával, majd 1976-tól az angollal is párhuzamosan tanítottak.
A 60-as évek elejétől tovább bővült a tanári kar, fiatal és tettre kész, jól felkészült nevelőkkel, akik közül többen mára az iskola legendás pedagógusaivá váltak. A szakiskolai illetve a szakközépiskolai képzések megindulásával (géplakatos, majd ápolónői, végül közgazdász) a nevelőtestület külső szakmai óraadók segítségét is igénybe vette a speciális szakmai tárgyak oktatásánál.
A tanári színvonal alapvető feltétele volt, hogy a 60-as évektől az iskola növekvő presztizst szerzett, és egyre inkább kiváló, minőségi képzést folytató, szigorú intézményként ismerte nemcsak Ajka és térsége, de a megye közvéleménye is. A minőségi oktatást-nevelést a hírnév mellett a kiváló továbbtanulási arányok, a tantárgyi tanulmányi versenyeken elért eredmények és a tanárok egyre szaporodó kitüntetései is jelezték. A gimnázium tantestületének létszáma a 70-es évektől tartósan 30 fölé emelkedett, amely napjainkig stabilizálódott, igaz a nevelők összetétele a profilváltásokkal párhuzamosan alakult át: a 70-es, 80-as években - az ápolóképzés kapcsán - még szép számmal meglévő egészségügyis tanár helyét a 90-es évek elejétől közgazdász tanárok vették át, és szinte ezzel egyidőben a nyelvtanárok száma is megnőtt az iskola erős nyelvi profilja kialakulásának következményeként. A 90-es években pedig meghatározó az informatikus tanárok szerepe is, szoros összefüggésben a számítástechnikai képzés elindításával, és népszerűségével.
Mindezen profilváltások és következményeik mellett is mindvégig jellegzetes "bródys" vonás maradt, hogy híresen jó és szigorú közismereti képzés folyt és folyik, amely megalapozott műveltség megszerzésére és sokféle továbbtanulási irányra készít elő, kiváló eredménnyel. Kuriózumként megemlíthető, hogy az iskolában szabást-varrást is tanítottak és mezőgazdasági gyakorlatra is sor került, mindkettőre a 60-as években (az un. 5+1 illetve 5+2 képzési struktúra keretében). Nem elhanyagolható jellemzője továbbá az intézménynek a minden korszakban meglévő tanáregyéniségek meghatározó szerepe, akik a gimnázium stílusát is jelentősen és maradandóan alakították.
A tanerők jellemzése nem tárgyalható az iskolaigazgatók nélkül, akik az intézményt irányították, szervezték és az oktatás feltételeit megteremtették. Az elmúlt 50 év igazgatói a következők: Horváth István (1953-57.), Berta Sándor (1957-58.), Dr. Barcsai Tibor (1958-59.), Varga Miklós (1959-90.), Hartmann Iván (1990-től).
A tanári feladatok közé tartozott még - a szűken vett nevelői teendők mellett - a gyakori családlátogatás, a diákok iskolán kívüli tevékenységének ellenőrzése - így a szórakozóhelyek ilyen célú látogatása is. A szűkebb oktatói munka - egyébként rendkívül eredményes - területe volt a szakköri tevékenység és egyéb szabadidős programok szervezése is. Többen vállalták a megtisztelő érettségi vizsgaelnöki feladatot is.
A nevelőtestületre, annak viszonyaira egy 1956-os jelentés vet némi fényt: "Összeforrott jó kollektíva. Egy-kettő néha kivált belőle, a gyerekségek, csipkelődés néha megbontotta a harmóniát, de mégis az összkép jó és harmonikus. Lelkes fiatalok, igazgatójukat becsülik és egymást is szeretik, szívesen segítettek egymásnak".
A diákok - akiknek végső soron az intézményt létrehozták - a mai napig tömegesen keresik Ajkáról és környékéről is az iskolát, igazolva az egykori gimnáziumot megalapító döntést, és reményt is adva a további sikeres működéshez. Az első tanév két nappali tagozatos osztállyal indult, amelyekbe 64 tanulót iskoláztak be. A gimnázium felmenő rendszerű "feltöltésével" ez 8 nappali tagozatos osztályra és ezzel arányos számú tanulóra nőtt. A tanítványi létszám további alakulását szemlélteti az alábbi táblázat:
A diákok túlnyomó többsége Ajkáról és a szomszédos településekről került a gimnáziumba, ami megfelelt az iskola térségi szerepének, de kezdetben komoly problémákat is okozott. Erről így ír az igazgató egy 1953-ban kelt kérelmében: "Tisztelettel kérem a községi tanács Végrehajtó Bizottságát, hogy a község két vendégszobáját december, január és február hónapra szíveskedjék átadni ideiglenes diákotthon céljára. Indok: 12 olyan vidékről bejáró tanulónk van, aki a rossz idő beálltával bejárni nem tud és okvetlenül szükséges Ajkán való elhelyezésük ...Házaknál való elhelyezés költséges és ezt ők nem bírnák fizetni". E problémák tehát már a kezdéskor jelentkeztek és tartós megoldásukat csak a közlekedési viszonyok javulása, illetőleg a kollégiumi férőhelyek biztosítása jelentette.
A bejáró diákok összetételét az 1955. évben jellemzik az alábbi adatok: Devecserből 14 fő, Tüskevárról 13 fő, Kertáról 4 fő, Iszkázról 3 fő, Karakószörcsökről 1 fő, Somlóvásárhelyről 4 fő, Borszörcsökről 4 fő, Orosziból 2 fő, Úrkútról 8 fő, Halimbáról 6 fő, Padragról 16 fő, Ajkarendekről 14 fő, Kislődről 10 fő, Lőrintepusztáról 2 fő, Kolontárról 1 fő, Adorjánházáról 2 fő, Öcsről 1 fő, Csékútról 2 fő, Magyarpolányból 4 fő, Bakonygyepesről 1 fő.
A vidéki diákok kezdetben - a közlekedési viszonyok javulásáig - gyalog vagy kerékpáron jártak be, amit a téli időjárás igen megnehezített és ez a mostoha helyzet - mint majd látni fogjuk - a tanulmányi eredményükre is visszahatott. A tömegközlekedés igen kezdetleges módja miatt a gyerekek nem kis része több kilométert is kénytelen volt az iskoláig gyalogolni, nagyobb távolságok - 10 kilométer - fölött és jó időben kerékpáron megtenni.
A tanulók más szempontú felosztása volt a korban "divatos" származás szerinti megkülönböztetés. E tekintetben nem csupán a teljes létszám statisztikai osztályozását végezték el, hanem az egyes osztályzatok, intők, dicséretek stb. társadalmi osztályok szerinti tagolását is. Értelemszerűen - különösen az ajkai tanulók körében - a munkás származásúak voltak a korszak egészében messze túlsúlyban. Egyes jelentések az 50-es évekből a diákok - különösen a vidéki lányok - túlzott vallásosságára panaszkodnak. A 60-as évekre csak a kritika változatlan, a magatartási problémák tárgya már egészen más: a nyugat utánzása (beat zene, autó, szabadság, jólét, táskarádió stb.) iránti igényt ostorozzák.
Érdemes megfigyelni a 60-as években végzett szociológiai felmérés jellemző kérdéseit és a válaszokat a diákság felfogásának korabeli vizsgálatára. A "Melyik a bölcsebb szemlélet?" kérdésre a válaszadók 84%-a a "küzdj magad és mások boldogulásáért" elvet jelölte meg. A "Mely életelvet vallod a magadénak?" felhívásra a megkérdezettek 78%-a adta azt a választ, hogy "nem kívánok magamnak többet, mint ami megillet" és csak 3%-uk jelölte azt meg, hogy "küzdelem nélkül tudom élvezni az élet örömeit". Végezetül arra a kérdésre, hogy "Mi a boldogság?" 68% jelölte meg, hogy "az igaz szerelem és felelősség a családban" és csak 3 %, illetve 2% választotta azt, hogy "a testi szerelem és szenvedély szabadsága", illetőleg "kényelem és anyagi jólét".
A diákság összetétele a létszámbeli változások mellett az intézmény profilváltásának hatására is átalakult: így nyilván az ipari szakmunkás-képzésről az ápolónőire való átállás - többek között - a fiú-lány arányt is módosította. A diákéletet a 60-as évektől megfigyelhető "lazulás" is könnyebbé tette, amelyet a tényleg öntevékeny tanulói szerveződések (pl. pinceklub, szinjátszókör, iskolarádió) is segítettek.
A legújabb idők e területre is kiható jelentős változása a hat osztályos gimnázium, illetve az érettségi utáni akkreditált képzés beindítása volt, amelyek a tanulók beiskolázási körét kitágították, így jelenleg a Bródy-s diákság életkora 12 és 23-24 év között mozog. Külön büszkesége az iskolának, hogy egykori tanítványai szinte mindegyike megállta a helyét az ÉLET-ben, sokan közülük közéleti, tudományos, kulturális téren is számottevően sikeres pályát futottak be.
Hagyomány és újítások - profilváltások a gimnáziumban
Az iskola az általános műveltség átadására és a továbbtanulásra való felkészítésre jött létre és ezt a feladatát a kezdetektől a mai napig meg is őrizte. A gimnáziumi képzés nappali tagozaton a korszak túlnyomó részében négy évfolyamos volt, de folyt érettségire felkészítés levelező, illetve esti tagozaton is. Az első nappali tagozatos, általános gimnáziumi évfolyam 1957 tavaszán ballagott el és tette le sikerrel az érettségit. Tartósabb igényként jelentkezett 1961-től a géplakatos képzés, amelyet az 1970-es évek végéig folytatott az intézmény, 1967-től saját tanműhelyben.
A gimnázium egyik leghosszabban tartó vállalkozása az egészségügyi szakiskola - később szakközépiskola - beindítása volt az 1978-79-es tanévtől, felváltva az ipari szakközépiskolát. Előzményként megemlítendő, hogy Ajkán a 70-es években kórházat létesítettek, amelynek szakképzett, művelt ápolónőkre volt szüksége és ezt az igényt elégítette ki az iskola. A 90-es évek végére az egészségügyi ágazat helyzetének megrendülése miatt elsorvadt az ápolónői képzés és helyét a közgazdasági képzés vette át, amely napjainkig rendkívül népszerű.
Külön kell szólni a Bródy nyelvi oktatásáról, mert a nyelvtanítás mindig is fontos szerepet játszott az iskolában és ma ez a legkeresettebb tagozata az intézménynek. Az 50-es években az orosz mellett a latin nyelv tanítása volt jelentős, majd a 60-as években már - az előbbiek mellett - németet és franciát is oktattak. Az 1976-77-es tanévben elindult az angol tanítása is. A következő lépcsőben, az 1990-1991-es tanévtől az iskola elindította az emelt szintű angol és német nyelvi tagozatot, amelyen rendkívül magas óraszámban, nagy intenzitású nyelvi képzés folyik. E képzés eredményeként a tagozatos diákok a gimnáziumi évek során egy, esetleg két nyelvből középfokú, esetleg felsőfokú nyelvvizsgát tesznek és megszerzik azt a tudást, amely bármely felsőfokú intézményben való sikeres továbbtanuláshoz - beleértve az idegen nyelvi szakirányokat is - nélkülözhetetlen.
A 90-es évek legfontosabb változása - a nyelvi tagozat kialakítása mellett - hogy számítástechnika tagozatos osztályok is indulnak, amelyek népszerűsége a nyelvi tagozatéval vetekedik és ma is igen keresett.
1995-96-os tanévben kezdte meg az iskola a 6 osztályos általános gimnáziumi képzést, amely saját tanterve alapján hat év alatt biztosítja a stabil, továbbtanuláshoz elengedhetetlen műveltséget és ismereteket.
Különlegességként megemlíthető, hogy az 1966-67-es tanévtől kísérleti jelleggel - két évig - működött biológia-kémia tagozatos osztály is az iskolában. Érdekesség még, hogy 1959-től, az akkori közoktatási reform 5+1-es rendszerű üzemi gyakorlatot is előíró rendelkezését követve, - fizikai munka megbecsülése céljából - üzemi gyakorlat is volt, amely az általános gimnáziumi tagozaton egy nap, a géplakatos hallgatóknál heti két nap fizika munkát jelentett.
A gimnázium az 1991. évben elindította a közgazdasági tagozatot is, amelyre építve az intézmény a Veszprémi Egyetemmel közösen megszervezte - a Bródy felsőoktatás felé nyitása jegyében - az akkreditált felsőfokú közgazdász képzést, amely felsőfokú oklevéllel záruló két éves program, átjárási lehetőséggel az egyetemre. A következő tanévtől e szak valóban egyetemivé lép elő, amennyiben a Veszprémi Egyetem kihelyezett tagozataként fog működni szervesen ráépülve a középszintű közgazdasági képzésre.
A képzési struktúra változásait szemlélteti az alábbi táblázat:
| Gimnáziumi képzés | |||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1953- 4 évfolyamos gimnáziumi képzés | |||||||||||
| 1964-1968 Biológia-kémia tagozat | |||||||||||
| 1990- Nyelvi tagozat | |||||||||||
| 1995- 6 évfolyamos képzés | |||||||||||
| 1996- Számítástechnika tagozat | |||||||||||
| 1953 | 1963 | 1973 | 1983 | 1993 | 2003 | ||||||
| Szakképzés | |||||||||||
| 1961-1981 Ipari szakközépiskola | |||||||||||
| 1978-1990 Egészségügyi szakiskola | |||||||||||
| 1990-2000 Egészségügyi szakközépiskola | |||||||||||
| 1991- Közgazdasági szakközépiskola | |||||||||||
| 1953 | 1963 | 1973 | 1983 | 1993 | 2003 | ||||||
| Felnőttképzés | |||||||||||
| 1953-1985 Dolgozók gimnáziuma | |||||||||||
| 1971- Dolgozók szakközépiskolája | |||||||||||
| 2000- AIFSZ1 | |||||||||||
| 1953 | 1963 | 1973 | 1983 | 1993 | 2003 | ||||||
1 Akkreditált Iskolarendszerű Felsőfokú Szakképzés
Tanulás és fegyelem - a szorgalmi és magatartási helyzet
A Bródy-t kezdetektől szigorú, minőségi teljesítményt követelő iskolának tartották, amely a tanulói "teljesítményekért cserébe" széles továbbtanulási lehetőségeket biztosított. A minőségi oktató-nevelő munka két tényezőn - az igényes tanári és a teljesíteni akaró és hajlandó diákmunkán - alapult. E kettős összetevő a kezdetektől napjainkig jellemzik az iskolát.
Az alapítást követő évek e tekintetben is a "hőskort" jelentik. Az első idők tantestületi jegyzőkönyvei tele vannak a többet és jobbat akarás szülte kritikával. 1956-ban az iskolai tanulmányi átlag 3.12, ami részben a szigorú követelményekből, részben az akkor még nem válogatott tanulók néha bizony szerény teljesítményéből adódott. A tantárgyankénti átlag azt mutatta, hogy a társadalomismereti tárgyak valamivel az átlag fölött, a természetismeretiek valamivel az alatt voltak. Elkészítették a tanulók származás szerinti eredményeit tartalmazó táblázatot is, e szerint: munkás: 3.21, paraszt: 2.75,értelmiségi: 3.83, egyéb: 3.11. Vagyis a többnyire bejáróknak minősíthető "paraszt" származásúak tanulmányi átlaga jóval elmaradt az iskolai átlagtól. Ezt részben magyarázza, hogy - a közlekedés már idézett kezdetleges módja miatt is - aránytalanul hátrányos helyzetben voltak az ajkaiakhoz képest. Ezen túlmenően okként említhető, hogy az eddig magasabb iskolai követelményeknek többnyire ki nem tett rétegek kezdetben nehezebben alkalmazkodtak, továbbá hiányzott a megfelelő szülői háttér is.
Az intézmény szigorát jelzi, hogy igen magas (10,44%) volt a bukott tanulók aránya, ami különösen matematikából és fizikából e fölé is emelkedhetett.
A tanulmányi átlag alakulása a 70-es, 80-as években a 3-as szintet meghaladta, elsősorban az egyre jobb színvonalat képviselő tanulók miatt. Az iskola továbbra is igényes elvárásokat támasztott diákjaival szemben, amelynek a gimnáziumi tagozataira járók jobban (kb. 3,5-ös átlag), a szakközépiskolások valamivel kevésbé (3,0-as átlag) tudtak megfelelni. Az intézmény a 60-as évek végétől az ország legjobb iskolái közé emelkedett, amit elsősorban az akkor rendkívül magasnak számító 70-75 %-os továbbtanulási arány, továbbá az országos tantárgyi versenyeken elért kiváló eredmények mutatnak. A tanulmányi eredményei alapján a Bródy-t pl. 1968-ban csak három iskola előzte meg az országban.
A magatartási helyzet alakulása a szorgalmi mutatókhoz hasonló görbét írt le: a kezdetek e tekintetben sem voltak zökkenőmentesek. Az 50-es évek jegyzőkönyveiben bizony található panasz a diákok egy részének viselkedésére, igaz a magatartási mérce itt is más volt, mint ma. Illusztrációként álljon itt egy példa 1954-ből: "Értesítem, hogy fia .... vasárnap délután Ajkán csavargott, majd lányokkal moziba ment. Mikor ezért kérdőre vontam azt hazudta, hogy Feri bátyjának hozott ruhát. Utánajártunk a dolognak és kiderült, hogy nem felel meg a valóságnak. Ma a fiú semmiből sem készült és 1-re felelt. Kérem, szíveskedjék számon kérni szabadidejének eltöltését, és szigorúan fogni odahaza, mert legközelebb ilyen esetben az ország összes középiskolájából kizárják".
Az 50-es, 60-as évek diákjainak magatartását, az iskolába való bejárás - pl. viselkedés vonaton - tekintetben érte tanári kritika. Érdekes, hogy 1957-ben - nyilván a forradalom utóhatásaként - az országból való elvágyódást, a forradalom leverését követően érezhető letargikus hangulatot kérték számon a diákokon. Problémát jelentettek a külföldre távozott növendékek hazaírt levelei, főleg ezek hatása miatt.
A 60-as évek "magatartási zavarai" - a jegyzőkönyvek tanúsága szerint - a nyugat "majmolása": megjelenik a kirándulási képeken az egyre hosszabb haj és a táskarádió is. A 70-es évektől inkább a diákság "lazulása" miatti panaszok érhetők tetten és az, hogy a hivatalos "szocialista hazafiság" már nem elégítette ki a tanulók egy részét. Gondnak tűnik továbbá, hogy a tanítványok némelyike az üzemi gyakorlaton, szüreteken nem megfelelő intenzitással dolgozik, illetve osztálykirándulásokon nem az elvárások szerint viselkedik.
Mindemellett - hiszen többnyire a problémákat szokás emlegetni, elfelejtve, hogy ez a törpe kisebbséghez kapcsolódik csupán - meg kell állapítani, hogy a Bródy a diákságnak az adott kor lehetőségei közötti öntevékenységére sokat áldozó, ám magatartási elvárásaiban szigorú iskola volt, mégis ezen elvárásoknak a túlnyomó többség megfelelt, azt különösebben terhesnek nem érezte. Ezt bizonyítja a statisztika is, amely szerint írásbeli figyelmeztetésekre, pláne kizárásokra csak elvétve került sor, a diákcsínyeknek a megfelelő keretek között helye volt és azt az iskola jól tudta kezelni.
A 80-as évektől az intézmény formalizmusa - szintén a kor változásának megfelelően - enyhült, és ma elmondható, hogy a Bródy szándékai szerint igényes, az alapvető viselkedési normák betartását szigorúan elvárja a gyerekektől, de mindemellett egy jó hangulatú iskola, ahol megfelelő keretek között a diákok önkifejezésének tág lehetősége adott.
A tanórán kívüli élet - szakkörök, szabadidős tevékenységek és a sport
A gimnázium életének nem elhanyagolható része kötődik a tanórákon kívüli tevékenységhez. Ezek közül némelyek - pl. szakkörök - szorosabban kötődnek a tanuláshoz, mások inkább a szabadidő eltöltését szolgálják, végül a sport mindkét előző kategóriába besorolható. E három tanórán kívüli foglalkozási típus közös jellemzője, hogy mindegyik a közösség szervezésének - szerveződésének lényeges útja is, a "bródys-élet" meghatározó eleme.
A szakkörök már az alapítást követő "hőskorban" működtek a legkülönbözőbb területeken, így matematikából, biológiából - ezen belül akvarisztikából - technikából. A technika iránt érdeklődők speciálisan autó-motoros szakkörre is jelentkezhettek. A szakköri tevékenység további bővítését hozták a 60-as, 70-es évek, így ezek már szinte valamennyi tantárgyra kiterjedtek. A 80-as években a tantárgyi anyag elmélyítését a fakultációk gyarapodó száma segítette, amelyek az egy-egy területen további ismereteket szerezni vágyó tanítványok körében nagy népszerűségnek örvendtek és népszerűségükből máig sem veszítettek.
Az egyik legsikeresebb szabadidős tevékenység a Révészné Egry Dóra tanárnő vezetésével alakult "Beszélni nehéz" szakkör, amely - miután az iskola 1984-ben csatlakozott a mozgalomhoz - 1985-ben, 1987-ben, 1991-ben is Kazinczy-díjban részesült, annak elismeréseként, hogy sokat tettek a magyar nyelv mind jobb megismeréséért és megszerettetéséért.
Az egyéb szabadidős tevékenységek közül kiemelkedik a már kezdetektől működő színjátszó-kör, ahol a diákok és a tanárok együtt játszva jelenítettek meg irodalmi műveket. A tanulók többször részt vettek a keszthelyi Helikon-ünnepségeken, ahol színvonalas vers, próza és hangszeres előadásokat tartottak. 1960-ban a gimnázium kamara-triója I. helyezést nyert és műsorából a rádió is közvetített. Nem elhanyagolható az intézmény történetében a vizuális kultúra szerepe: a diákok kézműves alkotásaikat és - az iskola 25 éves fennállásának ünneplésekor - az iskolatörténetre vonatkozó tárgyi gyűjtésüket is kiállították. Említést érdemel, hogy a 60-as évektől fotóklub is működött a Bródyban.
A tanulók a 60-as, 70-es években "Ki mit tud ?" vetélkedőkön, tanulmányi versenyeken, kulturális rendezvényeken indultak, szavalóversenyeken szerepeltek. A 70-es évektől az iskola diákélete is megpezsdült: pinceklub alakult, beindult a Bródy-híradó című újság, 1976-tól már működött az iskolarádió. Emellett színes rendezvényekre is sor került az intézményen belül, ezek közül a legfontosabb, hogy 1980-tól rendszeres - és mára már hagyományos - a keringővel egybekötött Bródy szalagavató bál. 1993-ban a Bródy végzősei nyerték az Országos Középiskolai Nyitótánc Versenyt összevont standard-latin kategóriában.
A szabadidős tevékenységek fontos központja a könyvtár, ahol a diákok szívesen időznek szünetekben is. Ezen túlmenően könyvtárhasználati versenyeken is összemérik a tudásukat. A 90-es évektől a könyvtári népszerűséget az ott elhelyezett számítógépek - internetes hozzáféréssel - is növelik.
A sport az intézményben - természetes módon - mindig is kiemelt szerepet kapott, vonatkozik ez a tömegsportra és a versenysportra is. Az alapítást követő évek viszontagságai közepette - rossz idő esetén különösen - nem ritkán előfordultak "elméleti" testnevelési órák. 1961-től a tornaterem felépítésétől ez a gond megszűnt és a sport méltó helyére került az iskolában. A versenyszerű sport terén a leány röplabdacsapat 1974 és 77 között három ízben nyert megyei bajnokságot, megszerezve a Megyei Középiskolai Kupát. A diákok közül többen a "Jó tanuló jó sportoló" elismerésben részesültek, sőt válogatott sportolónk is akadt.
A kiemelkedő tanulói teljesítmények elismerése
Az iskola a nyolcvanas években gondolkodott el azon, hogy olyan díjat alapítson, amely maradandó formában elismeri a tanulói teljesítményt. Az iskolavezetés és a tantestület kétféle megbecsülési formát tartott megfelelőnek: megalapította a "Bródy Emlékplakett"-et, amelyet a mindvégig kitűnő tanulmányi eredményt produkáló tanulóknak juttatott. S bár akkoriban még nem létezett az iskola alapítványa (mint ahogy efféle iskolai alapítványok akkoriban még egyáltalán nem voltak jellemzőek), a másik díjat "Bródy Alapítvány"-nak nevezte. Ezt az elismerést azon tanulóknak ítélte, akik az iskolai élet valamely területén (egy-egy tantárgyban, sportban, közösségi munkában) kiemelkedőt produkáltak. A 90-es évek közepén (1995-ben) a tantestület összevonta a két elismerési formát "Bródy-díj" néven. E díjjal (oklevél és pénzjutalom) jutalmazza a tanulókat "a kiváló tanulmányi és iskolaközösségért végzett munka" elismeréseként s egyben példaként kívánja állítani őket a diákközösség elé.
E díjakat a következő tanulóknak ítélte oda:
| Bródy Emlékplakett | |
|---|---|
| Év | Név |
| 1982 | Kocsi Gábor, Orbán Éva |
| 1985 | Vitéz Ildikó |
| 1988 | Schmidt Edit |
| 1991 | Baráth Attila |
| 1993 | Varga Andrea, Árkovits Tamara |
| 1994 | Beszerdik Beáta |
| Bródy Alapítvány | |
|---|---|
| Év | Név |
| 1985 | Mester Ildikó, Kozma Zsolt |
| 1986 | Eső Márta, Zánthó Ildikó |
| 1987 | Schmidt Edit, Kocsis Valéria |
| 1988 | Andl Helga, Szőllősy László, Nagy Ottilia, Lakner Katalin |
| 1989 | Glózer Rita, Tuboly Krisztina, Parrag Miklós, Tímár Szilvia |
| 1990 | Molnár Virág, Albert Judit |
| 1992 | Baráth Tamás |
| 1993 | Szabó Róbert |
| Bródy díj | |
|---|---|
| Év | Név |
| 1996 | Danics Krisztina |
| 1998 | Bódizs Krisztina |
| 2000 | Kises Éva |
Dr. Paksi Zoltán
AZ ISKOLA TÖRTÉNETÉNEK 50 ÉVE
(Az Ajkai Szóban megjelent újságcikksorozat)
Az első 10 év: a kezdetek
1953. szeptember 1-jén nyitotta meg kapuit városunk gimnáziuma Ajkai Állami Általános Gimnázium néven, Horváth István vezetésével. Az 1953/54-es tanévet 100 diák kezdte meg két párhuzamos osztályban, humán és reál tagozaton. A nappali tagozatos képzéssel párhuzamosan beindult a felnőttoktatás is.
Az 1957/58-as tanévben Berta Sándor, 1958/59-ben Dr. Barcsai Tibor vezette az intézményt. 1959-től Varga Miklós irányította tovább az iskolát egészen 1990-ig. Az első években nagyon nehéz műszaki feltételek közt folyt az oktatás. Az iskolának nem volt állandó épülete, több épületben kellett tanítani. Mindezek ellenére a tanulói létszám folyamatosan nőtt, és 1962-re közel négyszeresére emelkedett.
1957 tavasza kiemelkedő fontosságú volt, ekkor végzett az első évfolyam, megvolt az első ballagás, az első érettségi vizsga. A tanórákon kívül nagyon változatos, színes diákélet folyt. Különböző szakkörök működtek, például matematika, biológia (akvarisztika), de motoros és autós szakkör is a technika kedvelőinek. A sportolni vágyók torna, atlétika, kézilabda és foci edzésekre járhattak. Színjátszó kör is működött, ahol tanárok, diákok együtt játszottak a színpadon. Az iskola diákjai többször vettek részt a keszthelyi Helikon-ünnepségeken, melyen színvonalas vers és próza előadásokkal, hangszeres bemutatókkal, valamint képzőművészeti alkotásokkal képviselték iskolánkat. 1960-ban kamara triónk I. helyen végzett, műsorukból még a rádió is sugárzott részleteket.
Az 1961/62-es tanévben végre megoldódtak a helyproblémák. Elkészült és átadásra került iskolánk új, 12 tantermes épülete, mely még ebben az évben felvette Bródy Imre nevét. Azért, hogy az építkezés időre befejeződjön a diákok is kivették részüket a munkából. Téglát, maltert hordtak, segítettek az iparosoknak. Így igazán magukénak érezték az iskolát, és annál nagyobb örömmel vették birtokukba a szép új intézményt.
Az 1962/63-as tanévben 6 első osztály indult és négy idegen nyelvet (orosz, német, francia és latin) oktattak.
A második évtized
Az 1963-tól 1973-ig terjedő időszakban tovább javultak az oktatás körülményei. Az iskola épületében bevezetésre került a központi fűtés, korszerűsítették a világítást, új politechnikai műhelyt hoztak létre. 1972-ben 10.000 kötettel, 40-féle folyóirattal megnyílt az iskolai könyvtár. Megoldódott a szakközépiskolai képzés gyakorlati oktatóhelyének problémája is, új oktatóműhely épült az iskola területén.
A beiratkozott diákok továbbra is általános gimnáziumi és géplakatos osztályokban folytathatták tanulmányaikat. Az 1966/67-es tanévben kísérleti jelleggel biológia-kémia tagozatos osztály is indult.A tanulás mellett jutott idő a kikapcsolódásra is. A szürke hétköznapokat különböző szabadidős programokkal színesítették. Vetélkedőkön, Ki-mit-tud?-on, tanulmányi versenyeken mérhették össze tudásukat a diákok. 1969-ben változatos programokkal megrendezésre került az első Bródy-nap, amikor egy napig diák-igazgató (Papp Judit) vezethette az intézményt. Egyre több tanulónak volt színházbérlete és az ifjúsági filmklub előadásait is sokan látogatták. A társadalmi munkából is kivették részüket tanulóink: 1970-ben az árvíz sújtotta Szamos-közi községben Kérsemlyénben segítettek az árvízi károk helyreállításában, illetve adományokkal is támogatták a rászorulókat.
Ez a tíz év sok szép sikert is hozott iskolánk tanulóinak: 1964-ben az iskola lány tánccsoportja a Kulturális szemlén arany oklevelet kapott; 1969-ben az énekkar a Keszthelyen megrendezett országos diáknapokon bronz fokozatot ért el; 1970-ben a kamaraegyüttes az országos diáknapokon arany oklevelet szerzett; 1970-ben Kancsal Márta IV.a. osztályos tanuló bejutott a Kazinczyról elnevezett verseny országos döntőjébe. A tanári karból Böröcz Ferenc és Tóth Tihamér kiváló tanár elismerésben részesült.
Névadónk tiszteletére 1967-ben felavatták az iskola udvarán Kőfalvy Gyula Bródy Imre mészkő mellszobrát, 1969 tavaszán az első Bródy-napon emléktáblát helyeztek el az iskola első emeletén.
A harmadik 10 év
Az 1973-83-ig terjedő időszak legfontosabb eseménye iskolánkban az ápolónő képzés beindítása volt. A munkaerőpiac helyzete, a kórház szakember igénye indokolta, hogy 1978-ban elkezdődött az egészségügyi szakoktatás, mellyel párhuzamosan a gépészeti szakközépiskolai képzés befejeződött az akkor 25 éves intézményben. A negyedszázados jubileumra egész napos programmal készültek. Az ünnepi megnyitó és beszéd után az iskola tanulóinak kultúrműsora következett, délután iskolatörténeti kiállítás és osztálytalálkozók várták az öregdiákokat. A rendezvény este jó hangulatú bállal zárult.
Az iskola éttermének helyén leánykollégiumot alakítottak ki. A tantárgyi struktúra is fejlődött, az 1976/77-es tanévtől beindult az angol nyelvoktatás. Fakultációként 1981-től a közismereti tárgyak mellett a gépészeti műszaki rajzot és a könyvtárkezelői ismereteket is lehetett választani.
A diákéletben sok hagyományteremtő változás következett be. 1973-ban megrendezték az első iskolai "Ki-mit-tud?"-ot, beindult az iskolaújság, a Bródy Híradó. Évente iskolai szavalóversenyeken, könyvtárhasználati vetélkedőn adhattak számot tudásukról a diákok. 1976-ban megkezdte működését az iskolarádió, 1978-ban megnyílott az ifjúsági pinceklub, és 1980-ban tartották meg az első, keringővel megnyitott szalagavató iskolai bált.
Diákjaink számos megyei illetve országos rendezvényen képviselték iskolánkat, melyekről szép eredményekkel térhettek haza. A matematika és fizika OKTV versenyre minden évben több diák dolgozata is az országos fordulóba kerülhetett. Az énekkar és az irodalmi színpad 1976/77-es tanévben az országos diáknapokon arany fokozatot ért el. 1982/83-as tanévben az énekkar és 12 egyéni induló volt tagja az iskola Helikon csapatának. Kiemelkedő eredményt Bakonyi Péter klarinétszólójával produkált. A sport területén ebben az időszakban a Simon Gyuláné vezetésével a leány röplabda csapat nyújtott kimagasló teljesítményt. Egymást követő három évben 1974/75-ben; 1975/76-ban; 1976/77-ben megyei győztesek voltak, így elnyerték a "Megyei Középiskolai Kupa" jutalmat. A csapat tagja volt a harmincötszörös ifjúsági válogatott Lévai Vera (Pedró) is, aki tragikus körülmények közt hunyt el 1978-ban. A jó tanuló - jó sportoló versenyben a kiemelkedő teljesítményt elért diákjaink közül többek közt Juha Olga, Salakta Judit, Lázár Gabriella, Verebélyi András kapott elismerést.
Az iskola 30 éves évfordulóján a pedagógusok vendégül látták Dr. Ranschburg Jenő pszichológust, akivel a tanár-diák kapcsolatról beszélgettek. A tanári karból 1973-ban Széll Tamás, 1975-ben Tóth Tihamér, 1976-ban Varga Miklós kiváló tanár kitüntetést vehetett át.
A negyedik 10 év
Az iskola életének negyedik évtizede is bővelkedett eseményekben. Diákjaink továbbra is szép eredményeket elérve képviselték iskolánkat megyei, országos versenyeken. Az iskola képzési struktúrája is jelentős változásokon esett át. Tovább korszerűsödött a technikai háttér megfelelő teret biztosítva ezzel az oktatásnak. 1990-1993 közt kialakításra került 2 számítógépes terem, a nyelvi labor és a tantermekből irányítható videólánc.1990-től új igazgató, Hartmann Iván került az iskola élére.
A legjelentősebb változás a képzési rendszerben következett be. A már meglévő egészségügyi szakiskolai oktatás 1990-től egészségügyi szakközépiskolaként működött tovább, 1990-től angol-német nyelvi tagozat, az 1991/1992-es tanévtől pedig közgazdasági jellegű képzés indult iskolánkban. A közgazdasági osztályokban végzett tanulók érettségi után számítástechnikai programozó és számítógépre képesített könyvelő képesítést szereztek.
A kötelező tananyag elsajátítása mellett szakköri foglalkozások, fakultációk keretében továbbra is lehetőség volt az ismeretek bővítésére. 1984-ben csatlakoztunk a Péchy Blanka által kezdeményezett "Beszélni nehéz" mozgalomhoz. A "Beszélni nehéz" szakkör diákjai napjainkig Révészné Egry Dóra tanárnő vezetésével számos szép sikert értek el. A szakkör Kazincy jutalomban részesült 1985-ben, 1987-ben, 1988-ban és 1991-ben is. Az idegen nyelv oktatása is sokat változott ebben az időszakban: angol, német, francia, és orosz nyelven lehetett tanulni, 90-től megszűnt az orosz nyelv kötelező oktatása. A tanári munkát a 90-es évektől amerikai nyelvtanárok is segítették. 1989-ben ajkai diákok (köztük Bródysok is) unna-i utazáson vehettek részt. 1992-ben pedig unnai vendégek érkeztek hozzánk. 1993-ban sikerült az első angliai utat megszervezni az angol tagozatosok számára, 16 harmadikos diák utazott Londonba.
1989-ben első alkalommal rendeztük meg a Bródy Imre megyei fizikaversenyt. A verseny azóta hagyománnyá vált, minden évben összemérik tudásukat megyénk diákjai.
Diákjaink országos versenyeken is szép helyezéseket értek el. 1983-ban a DIÁKNAPOK országos fotópályázatán Trombitás Károly II. helyezést ért el. Az 1982/83-as tanévben az "Édes Anyanyelvünk" nyelvhasználati versenyen Szabó Beáta az országos döntőbe jutott. Nagy Erzsébet és Valló Ferenc pedig a Kitaibel Pál biológia tanulmányi verseny országos döntőjében képviselte iskolánkat. Az 1986/87-es tanévben iskolánk csapata országos 6. helyezést ért el a "Ki tud többet a Szovjetúnióról?" versenyen. Schmidt Edit matematika OKTV-n jutott be az országos döntőbe. 1988-ban az egészségügyi szakiskolai tanulók országos tanulmányi versenyén Lakner Katalin 10. helyezést ért el. Glózer Rita az "Édes anyanyelvünk" versenyen kimagasló teljesítményt nyújtott. Továbbra is jó eredménnyel szerepelt a diákolimpiákon iskolánk leány röplabda csapata. 1993-ban a Bródy-s diákok nyerték meg az Országos középiskolai nyitótánc verseny összevont standard-latin kategóriáját. Diákjaink mellett Dr. Unger Endréné kiváló munkáért miniszteri dicséretet kapott, Balogh Antalné tanárnő és Bakay Sándorné gyakorlati oktatásvezető pedig miniszteri dicséretben részesült.
A Bródy ötödik évtizede: napjaink
Iskolánkban már 40 év tapasztalatával folyt az oktatás ezekben az években. A képzési rendszer folyamatosan igazodott a megváltozott körülményekhez, igényekhez: az 1995/96-os tanévben elkezdődött a hatosztályos gimnáziumi képzés, nagy előrelépés a 2000/2001-es tanévtől a felsőfokú akkreditált szakképzés, ahol számviteli szakügyintézői végzettséget szerezhetnek a diákok. A hagyományos tantárgyak mellett az 1993/94-es tanévtől utazás-turizmus fakultáción gyakorlati ismeretekkel is bővíthetik ismereteiket tanulóink. 1998-ban kialakításra került a harmadik számítástechnikai terem, a felújított, kibővült könyvtárban, a tanirodában, majd az elmúlt tanévtől a nyelvi laborban is számítógépek állnak a diákok rendelkezésére. Ezzel a számítástechnika alkalmazása, az Internet minden diákunk számára elérhetővé vált. 1998-ban Medgyesy Miklós művésztanár munkáinak kiállításával megnyílt az iskolai galéria, amely diákok produkcióival azóta is érdekes kulturális színfoltja iskolánknak. 1999-ben bekapcsolódtunk egy Európai Unió által támogatott projektbe (Create project), melyben 4 iskola (angol, finn, német, magyar) részvételével 3 év alatt minden részvevő létrehozott egy mobil művészi alkotást, mely Interneten keresztül irányítható.
Diákjaink városi, megyei, országos versenyek sokaságán bizonyították tudásukat, felkészültségüket ebben a tíz évben is, melyek közül most csak az országos eredményeket említjük. Molnár Virág az 1989/90-es tanévben a történelem OKTV-n elért 9. helyezése eredményeként a középiskolát egy amerikai nemzetközi iskolában fejezte be. Tóth Judit 1992-ben a Kitaibel Pál biológia verseny országos 3. helyezettje, 1995-ben az egészségügyi OSZTV-n országos 6. lett, mellyel az orvosi egyetemre felvételi mentességet kapott. 1996-ban iskolánk csapata az országos csecsemőgondozási versenyen bronzérmet szerzett, míg Danics Krisztina az egészségügyi OSZTV-n országos 7. helyen végzett. 1997-ben az "Üzleti tanulmányok" országos verseny döntőjében a zsűri újságírói különdíjjal jutalmazta a Bródy-s közgázosok teljesítményét.
A "Beszélni nehéz" kör 1994-ben, 1995-ben, 1997-ben, 2001-ben is ismételten Kazincy-jutalomban részesült. Felkészítő tanárukat, Révészné Egry Dórát pedig Péchy Blanka Díjjal jutalmazták. 2002-ben újabb elismerésben részesült a csoport, Petőfi összes versét kapták meg 28 CD-n. A Bod Péter könyvtárhasználati verseny országos döntőjén többször szerepeltünk sikerrel: 1998-ban Schneider Annamária 6. helyezett, 1999-ben Szilágyi Anna 5. helyezett, 2001-ben Borbély Szabina 6. helyezett lett. 1998-ban Burján Gábor a programozás OSZTV-n lett országos második, illetve a matematika OKTV-n nyújtott teljesítményéért érettségi alóli felmentésben részesült. Bódizs Krisztina az egészségügyi OSZTV-n szerzett 6. helyet, Kovács Krisztián a német OÁTV-n ért el 11. helyezést. 1999 is a sikerek éve volt: Egyed Veronika az Implom József helyesírási versenyen ért el szép eredményt, Kulics Zoltán, és Szalai Annamária a programozás OSZTV-n érte el a 11., illetve a 12. helyezést. Csendes Éva a Bókay Árpád biológia verseny országos 9. helyezettje, Andrási Nóra az OÁTV-n német nyelvből szerezte meg az első helyet. 2003 márciusában a közgazdaságis csapat a "Gazdasági kalandjáték" országos döntőjében ért el 6. helyezést.
A tanulmányi eredmények mellett nagyon sok szép sport sikerrel is büszkélkedhet iskolánk. 1991-ben Albert Judit az Országos diákolimpián futásban 400 méteren a dobogó második, 800 méteren az első helyére léphetett fel. 1994-ben Reiner Cecília az Országos JUDO bajnokság 2. helyezettjeként hagyhatta el a tatamit. 1995-ben a Bródys táncosok az Országos Nyitótánc Verseny 2. helyezettjei voltak. Hubai Tímea 1997-ben a Duatlon Diákolimpia döntőjéről, míg 2000-ben az Országos Diákolimpia Triatlon döntőjéről térhetett haza győztesként. Ugyanebben az évben az Országos Atlétikai versenyen 15 km-es futásban ezüstérmet szerzett. Az iskola csapata 1999-ben mezei futásban az országos 5. helyet szerezte meg. Fekete László úszó 2001-ben, és 2002-ben is "Jó tanuló, jó sportoló" országos elismerésben részesült. 2002 az úszók éve volt. Az Országos diákolimpián úszásban Horváth Judit 4., Fekete László 2., Nagy Péter 3. illetve 5. helyezést ért el. Ugyanebben az évben az Országos Ifjúsági Úszó Bajnokságon Nagy Réka aranyérmet szerzett több számban, szépen szerepelt még Horváth Judit, Fekete László, és Nagy Péter is. 2002 Nagy Réka számára igazán sikeres év volt, hiszen a hazai sikerek mellett az Európai Ifjúsági Úszó bajnokságról ezüstéremmel térhetett haza. Földesi Nóra tagja a közeli Ifjúsági Röplabda EB-re jutott csapatnak.
Iskolánk továbbra is jutalomban részesítette kimagasló teljesítményt nyújtó diákjait. Bródy emlékplakettet adományozott 1991-ben Baráth Attilának, 1993-ban Varga Andreának, Árkovics Tamarának, és 1994-ben Beszerdik Beátának. "Bródy Alapítvány" díjban részesült 1990-ben Molnár Virág, Albert Judit, 1992-ben Baráth Tamás, és 1993-ban Szabó Róbert.
Az 1996/1997-es tanévben létrejött a "Gimnáziumi és Szakközépiskolai tanulókért" Alapítvány, melynek célja az iskola diákjai oktatási, kulturális tevékenységének támogatása. A két korábbi elismerés került összevonásra Bródy-díj néven. A díjat 1996-ban Danics Krisztinának, 1998-ban Bódizs Krisztinának, 2000-ben Kises Évának ítélték oda.
A diákélet hagyományos eseményei mint elsősavató, farsangi buli, Bródy-bál továbbra is nagy érdeklődésre tarthattak számot. 1999-től pedig évente diákfórumon mondhatják el tanulóink problémáikat, véleményüket az őket érintő kérdésekben. 1993-ban elindult az iskola új diáklapja a Sulisok(k). 1999-ben a lap stábja országos DUE sajtófesztiválon vett részt, s a lap cikkeiből is közöltek néhányat a DUE Tallózóban. A nyelvet magas szinten tanulók számára rendszeresen anyanyelvi környezetben nyílik lehetőség nyelvgyakorlásra, minden második tanévben Angliába és Ausztriába szervezünk tanulmányutakat.
Az elmúlt 50 év történetének a végéhez érve - mintegy összegzésként - meg kell állapítanunk, hogy a Bródy minőségét régen is azok a tanáregyéniségek határozták meg, akik életre hívták az intézményt, kivették részüket az iskola jóhírének, hagyományainak a megteremtéséből, iskolateremtő pedagógusként pályájuk egészét vagy nagy részét Ajka gimnáziumának szentelték. Szerencsére legtöbbjük még köztünk van, vissza-visszalátogat az iskolába. Tanítványaik és kollégáik őrzik emléküket: Horváth Istvánét, a 47 évesen elhunyt első igazgatóét; Varga Miklósét, aki három évtizedes igazgatói és még hosszabb pedagógusi munkájáért 2003-ban Apáczai díjban részesült; Széll Tamásét, aki több mint harminc évig végezte az igazgatóhelyettesi munkát; Dr. Unger Endréné Gyöngyi néniét, akire kiváló tanárként s igazgatóhelyettesként is arculatteremtő egyéniségként emlékezünk; Molnár Kálmánné Terikéét, aki egész pályáját - tanárként és igazgatóhelyettesként - a Bródynak szentelte; Gál Zsigmondné Margit néniét, aki nyugdíjazásáig - s azóta is már hányszor - szolgálta az intézményt, s a tanítványi szeretete Trefort Ágoston díjat hozott számára; Nagy Ilona Zsuzsa néniét, aki, ha kellett, tanított, ha kellett kollégiumi vezetőként tevékenykedett; a Balogh házaspárét: Ica néniét és Tóni bácsiét, akik a kezdetektől nyugdíjazásukig itt neveltek és oktattak; Juhász Erzsébetét, aki szinte az iskola születésétől nyugdíjazásáig rengeteg tanítványt indított el pályáján; Halmay Jenőné Maráét, a gondoskodó nevelőét; Schmidt Józsefné Eta néniét, aki 1963-tól 1992-ig tanított az iskolában, 2003-ban Németh László díjban részesült, s bizony még most is sokszor kisegít bennünket; Márkus Károlyét, a kutató fizikus-kémikusét, aki nyugdíjasként oly hamar eltávozott szerettei köréből; Tóth Tihamérét, aki haláláig lelkiismerettel szolgálta hivatását; a testnevelőkét: Udvardy Lajosét, Simon Gyuláné Gabi néniét és Tóth Lászlóét, hogy csak az igazán hosszú, a helyi gimnáziumban kiteljesedett pedagógusi pályákat említsük. Tisztelettel és nagyrabecsüléssel tekint életművükre a jelenlegi iskolavezetés, a tantestület és az intézmény régi és mai diáksága.
Reméljük, cikksorozatunk, melyben megpróbáltuk összegyűjteni az elmúlt 50 év legfontosabb eseményeit, elismerésre méltó sikereit, fényképekkel felidézni a múltat, a régi "bródysok"-ban feleleveníteni az elmúlt iskolás évek hangulatát, emlékeit, a mai diákoknak, ajkai polgároknak pedig bemutatni múltunkat, fél százados történelmünket, közelebb hozta a város egyik rangos iskoláját minden olvasóhoz.
Jákliné Tilhof Ágnes és Lévainé Major Csilla
HORVÁTH ISTVÁN, AZ ISKOLAALAPÍTÓ
Horváth István, az ajkai gimnázium alapító igazgatója 1935-ben Bódén kezdte pályafutását mint kisegítő tanító. 1938-ban Berénden illetve Tósokberénden kapott végleges állást, s később mint igazgató itt tanított 1950-ig.
A népoktatás, népművelés elkötelezettje volt. Hivatástudattól áthatva előbbre látott koránál. Víg kedéllyel, töretlen ambícióval környezetének szép jövőt álmodott. Elképzeléseit sikerült megvalósítania, hisz ezek a realitás talajából táplálkoztak.
Bámulatos munkabírás, tenniakarás, szervezőkészség jellemezte. Nem ismert lehetetlent Bízott és hitt az emberekben. Ez a hit sugárzott lényéből, másokat is tettre sarkallt, magával ragadott. Oktatott, kórust vezetett, színdarabot írt és tanított.
Már 1946-ban az államosítás előtt indította a 8 osztályos oktatást, fiataloknak az esti iskolát. Egységet és összefogást teremtett. Szorgalmazására közadakozással, közmunkával felépítették a 2 tantermes új iskolát.
Maga is szakadatlanul tanult, a főiskolán 4 szakot végzett, majd beiratkozott az egyetem magyar tagozatára. Tudásából valamennyien gazdagodtunk. Általános iskolában magam is tanítványa voltam. Szemléletes történelem és magyar órák, színes, gazdag fantáziájú előadások, magyarázatok, vérpezsdítő március 15-ék, élménygazdag majálisok, kirándulások, meghitt karácsonyok emlékét őrzöm.
De megtanultuk becsülni, segíteni is egymást. Példájából tanultam meg azt is, hogy a buktatás pedagógiai kudarc. Közben arra is jutott ideje, hogy a falu már nem általános iskolás fiataljait felzárkóztassa, további iskolákra felkészítse.
1950-52-ig a devecseri járás elnökhelyettese volt, óvónő képzést, esti iskolát indított. Külön gondja volt rá, hogy a járás falvaiból minél több gyerek kerüljön középiskolába. (Pl. 1951-ben a tósokberéndi 31-es létszámú 8. osztályból 20-an kezdték a középiskolát.) Itt érlelődött meg benne a gondolat, hogy Ajka és körzete elbír, megérdemel egy középiskolát. S így kezdte meg sziszifuszi munkával Ajka községben megteremteni a gimnáziumot.
Kilincselt járásnál, megyénél. A gyerekek Ajkáról, Bódéról, Gyepesről, a járás falvaiból verbuválódtak. Személyesen járt az iskolákban, meggyőzte a szülőket. Ez az 50-es évek elején, amikor a köztudatban még az élt, hogy a 14 éves gyerek már keresőképes, a földeken, háznál már használható munkaerő - nem kis feladat, megbízható érvekkel kellett alátámasztani. A szülők segítőpartnerek lettek.
1953-ban a volt katolikus iskolában kezdte az évet az első két osztály. A volt tiszttartó lakásban (itt volt a könyvtár és a kultúrszoba) is folyt az oktatás. Később megkapták a faluszéli barakk épületét is. S így néhány helyiséget bentlakásra is használhattak, a távolabb lakók kollégiumi elhelyezést kaptak.
A regénybe illő körülmények nem kedvtelenítették el sem a tanárokat, sem a diákokat. A színvonalas oktatómunkát elismerések, jegyzőkönyvek is alátámasztották. Az oktatás mellett elengedhetetlen tényezőnek tekintette a tanulókörök szervezését, amatőr művészeti mozgalmak, szakkörök indítását. Az önismereten túl ez a közösségformálódás, beilleszkedés, kapcsolatteremtés feltétele is. Színkör, néptánccsoport, szavaló gárda működött.
A kultúrcsoport gyakran indult falujáró útra. Az öröm, vidámság, kultúra morzsáit hintették.
Emlékszem örömére, mikor megkapták gimnázium építésre az uradalmi almáskert területét. Az alapkőletétel után elvitt bennünket. Tervezgetett, magyarázott. Szinte látni véltük az emelkedő falakat.
Az ajkai gimnázium hamarosan ideális légkörű iskola lett. A "Követelek Tőled, mert becsüllek" - elv érvényesült a tanár-diák kapcsolatban. Szűkmarkúan mért a sors, nem adhatott számára hosszú időt. Diákjaival már az érettségi tételeket is kidolgozták, mikor 1957 áprilisában 47 évesen váratlanul elhunyt.
"Halott, kit elfelejtenek" - áll a sírján. Embersége, tanítása: a jobbért, nemesebbért való küzdelem, az élet szeretetének hite, a világ megismerésének vágya tanítványai emlékezetében megmarad.
Horváth Magda
VISSZATEKINTÉS AZ ELMÚLT ÉVTIZEDEKRE
1959. augusztus 1-jén érkeztem Ajkára, hogy eleget tegyek igazgatói megbízatásomnak és átvegyem az ajkai gimnázium vezetését. Negyedik igazgatója voltam az iskolának, elődeim Horváth István, aki három évig, Berta Sándor, aki egy illetve Barcsai Tibor, aki szintén egy évig állt az iskola élén. Én azzal a szándékkal jöttem, hogy hosszabb ideig szeretnék maradni. Ez sikerült is, hiszen 31 év lett belőle.
Az 1953-ban induló iskola akkor még nagyon mostoha körülmények között létezett az üveggyári sportpálya mellett, egy földszintes hosszú épületben. Érkezésemkor a sportpálya éppen víz alatt állt, egész libacsapat úszkált rajta. Nem valami megnyugtató látványt nyújtott. Nyolc, tanteremnek nevezett helyiség, egy tanári szoba, egy padlásfeljáróból kinevezett szertár állt az iskola rendelkezésére. E szűkös körülmények között 270 tanuló igyekezett elsajátítani a középiskolai tananyagot, 15 tanár segítségével. Ez volt akkor az ajkai Állami Általános Gimnázium. A tanév elején két kolléganő szülési szabadságát töltötte.
A gyakran reform alatt álló középiskolai oktatásban a sláger akkor éppen az 5+1-es oktatási rendszer bevezetése volt. Ez azt jelentette, hogy a hét egy tanítási napján a tanulók a város üzemeiben voltak, ahol a különböző szakmák alapjait igyekeztek elsajátítani. Mi a lakatos szakmát próbálgattuk a Timföldgyár és az Erőmű különböző műhelyeiben. Az volt az elképzelés, hogy a munkára nevelésben az üzemi légkör majd eredményesen fog segíteni.
A munkára nevelés ürügyén vontuk be a diákokat az új iskola építésébe is. Ekkor ugyanis már készült a gimnázium új - a mostani - épülete. A munka nagyon lassan haladt. Mivel az épületet elég ingoványos területre tervezték, hogy stabil legyen, betonoszlopokat vertek le és arra építettek. Sajnálatos üzemi baleset is történt: a cölöpverőgép egy munkás halálát okozta. Ennek következményeként egy évig állt az építkezés. 1960-ra készültek el a falak. Diákjaink tanáraikkal együtt a tégla és cseréphordásban segítettek. A tetőcserepeket a létrán álló diákok kézről kézre adták a tetőn dolgozó mestereknek.
A kivitelezés során is akadtak apró problémák: a termekbe például nem terveztek konnektorokat, a hosszú folyosók végére nem kerültek lengőajtók. Így az épület nagyon huzatos volt. Ezeket menet közben tervmódosítással kellett korrigáltatnunk, ami gyakran ütközött nehézségekbe.
1961 őszére végre elkészült a mai épület. Ma már megszoktuk, ha egy új intézményt átadnak, annak a környékét is elrendezik, parkosítják. Akkoriban ez nem így történt: az épület főbejárata előtt egy hatalmas meszesgödör tátongott, amit nekünk kellett betemetnünk. A keleti oldalon a fal mellett egy hatalmas földkupac állt, melyről be lehetett lépni az első emeleten lévő igazgatói irodába. Ennek eltávolítása is a mi feladatunk lett.
1961. szeptember elején már tanítani kellett volna, de mi költözködéssel voltunk elfoglalva. Tanárok, diákok rakták a teherautókra az iskolai padokat, székeket, szekrényeket. Egy hetet vett igénybe ez a munka, de úgy éreztük, megérte, mivel a szűkös körülmények után a kényelem következett. Egyelőre mindennek volt helye: szertárak, tornaterem, öltözők, mosdók álltak a diákok rendelkezésére.
Ahogy berendezkedtünk az iskolában, felvetődött a névadás szükségessége is. Sokat töprengtünk azon, hogy ki legyen az ajkai gimnázium névadója. Felvetődött Noszlopi Gáspár, II. Rákóczi Ferenc neve is. Mivel 1961-től ipari szakközépiskola is voltunk, úgy gondoltuk, az iparból kellene keresni valakit. Így akadtunk Bródy Imrére, a neves fizikusra, akinek volt kötődése Ajkához. Az ő nevéhez fűződik ugyanis a Csingerben épült Kriptongyár - ma az üveggyár része - ahol első ízben állítottak elő levegőből kriptongázt. Így az ő nevét vettük fel, azóta is Bródy Imre néven szerepel iskolánk.
Nagy volt az öröm az új épületben, de nem sokáig. Ugyanis olyan gyorsan növekedett a tanulólétszám, hogy néhány év múlva már szűkösnek bizonyult a 12 tantermes épület. A 70-es években már 16-17 osztály tanult az épületben. Ráadásul a második emeleten diákotthon létesült, ezért néhány termet át kellett adni a kollégiumnak. A földszinten is átalakítások voltak, hiszen a politechnikai oktatás térhódításával az "5+1"-ből "4+2" lett, megkezdődött tehát a géplakatos szakközépiskolai képzés. Hatalmas esztergapadok, fúrógépek kerültek beépítésre a tantermekbe, veszélyeztetve a tantermek padlózatának teherbírását.
Az egyik napon két teherautó érkezett a balatonfüredi gimnáziumból. Állítólag a füredi gimnázium igazgatója - Sárközi Pista bácsi - száműzte iskolájából a politechnikai képzést, és az egész felszerelést áthozták Ajkára. A teherautók meg voltak rakva a vasas szakmához kapcsolódó szerszámokkal: kalapács, reszelő, fúró, satu és még ki tudja hányféle szerszám érkezett tömegével. De jött hozzánk a hadsereg műszaki részlegétől kiselejtezett eszköz is, megdöbbenésünkre a teherautón még több erődperiszkópot is találtunk. Eleinte nem tudtuk elképzelni mik ezek, majd azon tépelődtünk, hogy mit csináljunk velük, miért küldték őket? Máig sem emlékszem, mi lett a sorsuk. Valószínű, hogy a fizikusok szétszedték és az értékes lencséket hasznosították.
Mivel szerszámunk már volt bőven, de helyünk már csak szűkösen, műhely építésébe kezdtünk. Az ajkai VIDEOTON gyár akkor bővült, a területén lévő barakképületeket bontásra ítélték. Mivel volt bennük bőven építési anyag, tégla, betongerenda, megszereztük azokat. Az volt a feltétel, hogy ha elbontjuk és elhordjuk az építési anyagot, akkor azt ingyen megkapjuk. Mivel szegény ember vízzel főz - mondja a közmondás - nekiálltunk bontani, téglát pucolni, majd átszállítani az iskola udvarába.
A mi szakközépiskolás tanulóink a helyi szakmunkásképző iskolák tanulóival, szakoktatóival a bontott anyagból tanműhelyt építettek. Itt már volt helye a gépeknek, sőt már kovácsműhelyünk is volt. Itt folyt tovább a géplakatos szakközépiskolai képzés. Az épület még ma is áll, a Bánki szakközépiskola használja. Már legalább 15 éve az róla a vélemény, hogy le kellene bontani, mert veszélyes, összedől, de még mindig dolgoznak benne.
Miután iskolánkban befejeződött a géplakatos szakközépiskolai képzés, a helyi igényeknek megfelelően belekezdtünk az egészségügyi szakiskolai képzésbe. Ápolónőket képeztünk a kórházak, egészségügyi intézmények igényeinek megfelelően. A géplakatos oktatógárdát felváltotta az egészségügyi képzést segítő szakoktatók csoportja. Változott a kollégium profilja is: a fiúk helyett a leányok elhelyezéséről kellett gondoskodnunk. Közben - sajnálatunkra - megszűnt a saját konyhánk működése is. Az étkeztetést átvette a Bakony Gaszt vállalat.
Az évtizedek során sok száz diák szerzett itt érettségi bizonyítványt, sok orvos, mérnök, tanár, értelmiségi szakember került ki az iskola padjaiból. Ma már nemcsak neve, de híre is van az ajkai Bródy Gimnáziumnak. Huszonöt évvel ezelőtt - 1978-ban -, amikor a negyedszázados fennállását ünnepeltük iskolánknak, azzal búcsúztunk az ünneplő közönségtől, hogy majd 25 év múlva, az 50 éves jubileumon találkozunk. Most 2003-ban újra itt vagyunk, hogy emlékezzünk az elmúlt félévszázadra, ünnepeljük az 50 éves iskolát.
Kívánok az intézménynek boldog születésnapot, sok sikert, hogy majd a következő negyedszázados ünnepségen - 2028-ban - utódaink büszkén emlékezzenek az eltelt 75 évre.
Varga Miklós
IPARI (GÉPÉSZETI) SZAKKÖZÉPISKOLAI KÉPZÉS
A Bródy Imre Gimnáziummal közös igazgatású Ipari Szakközépiskolát - amely erős gyakorlati jelleget biztosított az intézménynek - rendeletileg a Nehézipari Minisztérium hozta létre 1961-ben. Az új képzési forma iránt nagy érdeklődés mutatkozott a tanulók körében. Az iskolatípus érettségit és géplakatos szakmunkás képesítést adott, de esztergályos és gépi forgácsoló jártasságot is nyújtott elsősorban Somlai László technikus tanár munkája eredményeképpen.
A kiemelkedő pedagógiai és módszertani irányítást, illetve a személyi és tárgyi feltételeket a gimnáziummal közös igazgatónk - Varga Miklós - messzemenőkig biztosította, elősegítve így pedagógiai fejlődésünket is. Technikus és műszaki tanáraink oktató tevékenysége elérte a technikumokban tapasztalható szintet. Első oktatóink között ott voltak az ajkai Hőerőmű közismerten kiemelkedő tudású szakemberei, mint Biermann Ferenc, Bálint Imre és Kiss József.
Az iskolateremtés korszakában az akkori személyi állomány - Somlai László, Jáger Béla, Kiss István és Kozma Miklós műhelyfőnök - döntően hozzájárult az anyagi, tárgyi feltételek kialakításához. A tanulók közreműködésével és a 301-es szakmunkásképző kőműves tanulói segítségével a Videotonban lebontott épületek anyagából önzetlen lelkesedéssel építettük fel az iskolai tanműhelyt és a szakrajztermet. Méltán nevezhető ez az időszak hőskornak.
Az elméleti oktatás az iskolában, a kétéves gyakorlati alapképzés pedig az iskolai tanműhelyben történt, míg a 3. és 4. év gyakorlata az üzemekben volt. Így tanulóink kiváló gyakorlati ismereteket és jártasságot szerezhettek. Munkatársaink technikus tanárok és műszaki főiskolát végzettek voltak, akik a színvonalasabb oktatás érdekében permanens továbbképzést folytattak. A gyakorlati oktatás műveleti rendszerben folyt, amely nagy tudáselőnyt biztosított a tanulók számára. A szakmai versenyeken más iskolákkal szemben rendszeresen a mi iskolánk tanulói győztek, mert nálunk az oktatáson, a tudás megszerzésén volt a hangsúly, nem a termelésen. Az oktatásnak azonban jelentős költségei is vannak, ennek előteremtésébe is be kellett segítenünk.
Az idők során új oktatók, tanárok jöttek: így Happ Géza, Kalász Pál, Marton Gyula, Bodnár József, Szabó Lajos, Csákó József, Révész György, Zalavári Tamás, Öveges Ferenc, Nagy Zoltán, Tóth Imre, Hoffmann István, Borsi Gábor, Tömpe Jenő és Tíma László. 1971 körül jelentős személyi változások történtek: az ambiciózus Kozma Miklós műhelyfőnök szemléleti eltérések miatt eltávozott. Ezután Marton Gyula mérnöktanárt bízták meg a műhelyfőnökséggel. A növekvő feladatok miatt Pósfai László mérnöktanár lett az Ipari Szakközépiskola műszaki igazgatóhelyettese, amit az ő betegsége miatt Marton Gyula vett át. A műhelyfőnök Tömpe Jenő gépszerelő és gépésztechnikus lett.
A 70-es években az ipari szakközépiskolát gépészeti szakközépiskolává alakították. Ez sokoldalú képzést kívánt adni, de már nem adott szakmunkásbizonyítványt, csak érettségit és műszaki felsőfokú tanulmányok folytatására illetve technikusi vizsga letételére jogosított. Ekkor került a képzés a Művelődési Minisztérium felügyelete alá. Tanulóinkat ez kevésbé motiválta, az átszervezés az ún. "új gazdasági mechanizmus" hatásaként történt. Mindez a képzés szakmai struktúráját is megváltoztatta. Mégis nagyot alkottak ebben az időben kollégáink: Révész György a villamossági és kalorikus, Nagy Zoltán a mechanikai és áramlástani, Öveges Ferenc pedig az elektronmikroszkóppal is felszerelt anyagvizsgálati labort vezették, illetve alakították ki. Igaznak bizonyult a megállapítás, hogy a győri technikumon kívül nem volt jobb labor ekkor a régiónkban.
A gépészeti szakközépiskolává történő átszervezés a gyakorlati oktatás idejét csökkentette, de profilját a meglevő kovácsműhelyen túl hőkezelő és hegesztő oktatással is bővítette, melynek munkáját Szabó Lajos igényes oktatói munkával irányította.
Az 1976/77-es tanévben megszületett a határozat: 1981-ben a Bródyban megszűnik a gépészeti szakközépiskola. Önállóvá az általános gazdaságpolitikai helyzet miatt nem válhattunk. Munkatársaink fokozatosan hagyták el iskolánkat. A 300. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet fokozatosan vette át műhelyeinket és technikus illetve műszaki tanáraink egy részét. Laborrendszerünk devalválódott.
Az átvevő intézmény az 1980/81-es tanévben már a 300. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet és Gépészeti Szakközépiskola címet vette fel. Így a gimnáziummal közös igazgatású, szinte technikumi képzést nyújtó iskolatípus megszűnt. Megszűnt az az iskola, amely különösen az első 16 éve során igen sok kiváló szakembert indított pályára. Közülük a szűk terjedelem miatt csak néhányat említek: Forró József (német cég igazgatója), Molnár Tamás (szállítmányozási nagyipari vállalkozó), és a mi iskolánk növendékei voltak későbbi kollégáink is (Happ Géza, Kalász Pál, Gráczonyi János).
Meg kell említenünk Nagy Zoltán kollégánkat, aki kiváló elméleti, gyakorlati és laboratóriumi munkája mellett behatóan foglalkozott az audio-vízuális munkákkal és későbbiekben a számítógépes programszerkesztés terén iparmedencénkben is élenjárt. Programjait jelenleg is több vállalat, cég alkalmazza. Jelenleg méltán az ajkai Bánki Donát Szakképző Iskola igazgatója.
A mi iskolatípusunk, különösen az ipari szakközépiskola országos szintű megszüntetésével sokat veszített a középfokú magyar műszaki oktatás. Az ilyen intézményekben képzett munkások jóhírét keltették a magyar szakembergárdának külföldön is. Ma már inkább azt halljuk, hogy Magyarországon kevés a jó szakember. Ez aggasztó. Reméljük, oktatásért felelős szakembereink felismerik ezt és sürgős lépéseket tesznek ennek javítására, szakmai oktatásunk, tudásunk emelésére. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy az Európai Unió megbecsült és egyenrangú tagjaivá váljunk. Magyarország jövője ettől is függ.
Marton Gyula, a Bródy Imre Ipari Szakközépiskola
igazgatóhelyettese és munkatársai
Sipos István alkotása |
EGÉSZSÉGÜGYI KÉPZÉS
A Bródy Imre Gimnáziumban az 1978-as tanévben indult az egészségügyi szakiskolai képzés. Ezt társadalmi igény, illetve szükség hozta létre, hisz Ajkán 1972-re felépült az 550 ágyas kórház. A nővéreket 1972-78-ig - a szakiskolai képzés indításáig - a kórház keretein belül működő munka melletti képzés biztosította. 1978-tól már nemcsak Ajkáról, hanem a környékről is beiskoláztunk tanulókat. Az itt képzett nővérek helyben, illetve az ország különböző egészségügyi intézményeiben helyezkedtek el, de a pályaelhagyás is jellemző volt.
Az évek múltával a kórházvezetés részéről felmerült az igény, hogy érettségizett nővéreket képezzünk. Örömünkre szolgált, hogy a 1990/91-es tanévtől az egyik szakiskolai osztály mellett egészségügyi szakközépiskolai osztály beindítására kaptunk engedélyt. Így már jobb képességű tanulókat tudtunk beiskolázni és kvalifikáltabb nővéreket képezni. Ezt azért is tartottuk fontosnak, mivel úgy gondoljuk, a mi hivatásunkban a műveltség, az ízlés áttételesen "termelő erő". A művelt egészségügyi dolgozó tudatosabban, könnyebben, harmonikusabban végzi munkáját, jobban átlátja feladatait.
Az általános gimnáziumtól eltérően a szakmát is adó szakközépiskolában nagyobb hangsúlyt kap a hivatásra nevelés. Tanulóink 14 éves korukban kezdték meg a szakmával kapcsolatos tudnivalók elsajátítását. Célunk volt, hogy megfelelően képzett, egészséges személyiségű, általános műveltségű ápolókat képezzünk a beteg ember szolgálatára, ezért tanulóinknak szakmai ismeretekből is fel kell készülniük a választott pályára. Olyan légkörben kellett nevelni őket, amelyben kialakulhatott a felelősségérzet, a megfelelő hozzáállás ahhoz a munkához, amelyet majd ténylegesen végeznek.
A tanulók gyakorlati felkészítése az iskolában és az egészségügyi intézményekben történt. Az iskolában főállású, főiskolát végzett egészségügyi szakoktatók mellett a klinikai tantárgyakat orvos előadók tanították, akikkel a hosszú évek során jó munkatársi kapcsolatot alakítottunk ki. A szakiskolát végzettek nagyobb része munka mellett leérettségizett, s tovább képezte magát. Az érettségi-képesítő vizsga után több tanuló jelentkezett, illetve tanult felsőoktatási intézményben, általában egészségügyi területen, hisz nagy volt a választási lehetőségük.
Úgy hisszük, sikerült általános és szakmai műveltségű, emberszeretettel, empátiás készséggel, hivatását magas fokon tisztelő és szerető egészségügyi dolgozókat képeznünk. Az egészségügyi képzés 20 éve alatt több reformot megértünk. Jobbat, kevésbé jobbat. De a legnagyobb, hogy 1997-től csak érettségire épülő 3 éves nappali nővérképzést lehetett indítani. Ezt a képzési formát érdeklődés hiánya miatt nem tudtuk beindítani. Megjegyzem, a megyén belül sehol sem. Gondolom - s ezzel nem vagyok egyedül - ez társadalmi túlkapás volt. Eredménye, hogy nem biztosított az ápoló utánpótlás helyben, de országosan sem.
Összegezve elmondható, hogy az egészségügyi szakiskola, illetve a szakközépiskola 20 éves fennállása alatt több száz egészségügyi szakdolgozót képeztünk, akik becsülettel helytállnak e könnyűnek nem mondható szakmában. Jó érzés találkozni velük, hisz majdnem az ország egész területén megtalálhatók. Elmondhatom, büszkék vagyunk rájuk.
Bakay Sándorné
oktatásvezető
HISZEK A JÖVŐ NEMZEDÉKBEN
Széll Tamás élete nagy részét azzal töltötte, hogy a Bródy Imre Gimnázium diákjait nevelte az irodalom és a német nyelv szeretetére, illetve igazgatóhelyettesként részt vett az intézmény irányításában. A gimnázium fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából arról beszélgettünk, hogyan indult pályája és milyennek látja az iskolában töltött éveket.
- Hogyan került a Bródy Imre Gimnáziumba?
- Veszprémi származású vagyok, a négy elemi után ott végeztem a nyolcosztályos gimnáziumot. Közben a tanárok munkáját látva megtetszett a pedagógusi pálya. Már akkor is szerettem a gyerekeket, később pedig még inkább. Így jelentkeztem a Pázmány Péter Tudományegyetemre, amelyre fel is vettek. Az egyetem neve hamarosan Eötvösre változott - hiszen a Rákosi korszakban egy felsőoktatási intézmény nem viselhette Pázmány Péter nevét. 1954-ben végeztem és minden vágyam az volt, hogy pátriámhoz közel kerüljek. Szerencsésen alakult minden. Akkoriban még elhelyezési bizottságok működtek és Túrkevét ajánlották fel először, de nem fogadtam el. Kiderült, hogy Ajkán is van egy szabad hely, így kerültem ide magyar-német szakos tanárként. Akkor vezették be az orosz mellett a második idegen nyelvet. Horváth István volt már egy esztendeje a gimnázium vezetője, 1953-ban jött létre az intézmény. Sok helyen tanítottunk, például a mai lottózó helyén, ahol egy kastély állt, a polgármesteri hivatal melletti épületekben. Könyvtár is volt ott, ahol szintén tanítottunk, valamint a tízemeletes házak helyén az egykori felvonulási barakkban. 1958 áprilisában az akkori igazgató átvitette a padokat az "üveggyári pálya" melletti, későbbi Fekete István Általános Iskolába, ahol három évig oktattunk. 1961 szeptemberében adták át a mostani, Bródy utcai épületet. Az intézményt eleinte Ajkai Állami Általános Gimnáziumnak hívták, csak a hatvanas években kapta a Bródy Imre nevet.
- Mikor került vezető beosztásba?
- 1959-ben lett igazgató 1990-ig Varga Miklós - addig szinte évente váltották egymást ezen a poszton. Engem szintén 1959-ben neveztek ki igazgatóhelyettesnek. Hatvanéves koromig tanítottam. Olyan nyugodt, boldog nyaram még soha nem volt, mint 1992-ben, amikor nyugdíjas lettem. Tudtam, hogy nem kell futnom sehová, nincs órarend, nincs javítóvizsga, csak nyugalom van.
- Hogy emlékszik vissza azokra az évekre, amikor tanított? Mit talált a legjobbnak?
- A legjobb az volt, hogy fiatal voltam és a gyerekek között lehettem. A fiatalok szellemileg frissen tartják az embert. Igen sok arc bennem él, örülök, hogy nem felejtettem el őket. Főként a régiekre emlékszem. A munkám vége felé egyszerűen nem tudtam a neveket megjegyezni, kevés volt a kötelező óraszámom, ritkán találkoztam az osztályaimmal.
- Mit érzett a legnehezebbnek a pályáján?
- A kezdeti időszak nem volt könnyű. Sok olyan dologgal találkoztam, amelyre az iskolában nem készítettek fel. Például az egyetemen nem is hallottam Radnóti Miklós nevét, ennek nem tudom az okát. Ami a professzornak a kedvére való volt, arról akár három hónapig is beszélt, a többire meg azt mondta, bent van a jegyzetben, tanuljuk meg onnan. De Radnóti a jegyzetből is kimaradt. Természetesen hallottam már róla korábban is, de először akkor foglalkoztam vele igazán, amikor itt, a középiskolában tanítanom kellett életét, költészetét.
- Milyennek látja ma a gimnáziumot és a vezetőit?
- Nem járok be gyakran "zavarni", van nekik elég bajuk. Kívülállóként azt mondhatom, hogy nem könnyű a pedagógusok munkája. A kötelező óraszámuk nagyobb, nehezebb a munkájuk, mint az én időmben. Ugyanakkor könnyebb nekik, mert szabadok, nincs cenzúra.
- Visszatekintve: mit csinálna másként az életében, munkájában?
- Ugyanoda jelentkeznék továbbtanulni, de nem biztos, hogy sikerülne. Az ötvenes években a politikai helyzet miatt nem volt könnyű diáknak lenni. A munkámban bizonyára volt olyan dolog, amit másként kellett volna csinálni, de konkrét esetekre nem emlékszem. Talán túlságosan közel engedtem magamhoz a gyerekeket, szerettem őket. Elnéztem nekik a hibáikat, nem tudtam szigorú lenni velük. Pedig a jó tanár tud szigorú is lenni.
Sok dolog volt, amelyet én sem értettem. Az egyetemen a "poétika és verstan" kollégiumban mindenről szó volt, csak éppen a hexameterről nem, amely az alap lett volna a további tanulmányokhoz. A tankönyvben is csak felületesen írtak róla. Amit az ember egyedül tanul meg, kínlódva, azt az életben el nem felejti. Szégyellem, hogy már tanárként kellett ezzel foglalkoznom ahhoz, hogy tanítani tudjam.
- Van-e különbség az akkori és a mai fiatalok között?
- Mások voltak régen, hiszen akkor nem beszélhettünk ilyen anyagi különbségekről. Jobban összetartottak a gyerekek, mint most. Több közös iskolai rendezvényt tartottak, nem léteztek diszkók. Diákcsínyeket ők is elkövettek, de senkiben nem fedeztem fel gonosz szándékot.
- Ahhoz az időszakhoz képest a mostani élete miben változott előnyösen?
- Hogy akkor olvasok, amikor csak akarok, persze ha a szemem engedi. Újraolvashatom a kedvenceimet. A filmesített változatok közül azok bosszantanak, amelyeknél módosítják az eredeti történetet. Nem értem, erre miért van szükség. Viszont szeretem az ismeretterjesztő filmeket. Örülök annak, hogy van időm segíteni a feleségemnek, amiben tudok. Másik "szabadidős elfoglaltságom", hogy mérgelődöm, ha bántják a magyar nyelvet. Leginkább a vonatkozó névmás rossz használata bánt.
- Mire a legbüszkébb a pályáján?
- Arra, hogy az elképzeléseimet véghezvittem a munkában. Elvégeztem, amit rám bíztak. Persze erre sokan mondanák, hogy ezért kaptam a fizetésemet. Amit nem szerettem, azok az abszolút kötelező feladatok, ünnepélyek voltak. Ma már persze más világ van.
- Ha jóslatokba bocsátkozna, milyen jövőt látna maga előtt az oktatás terén?
- Előrelépést. A varázsszó: a számítógép. Én nem értek hozzá, de a fiam mutatott rajta pár dolgot, még a gimnázium honlapját is megnéztük. Az emberiség erőteljesen fejlődik, feltéve, ha megmarad. Aggodalommal töltenek el a terrorizmusról szóló hírek.
- Tapasztalatai alapján milyen tanácsot adna a mai pedagógusoknak?
- Ha a magyar szakról van szó, akkor azt, hogy minél több memoritert kérjenek a gyerekektől. Tudom, nincs rá lehetőség, mert a másik tanár más feladattal látja el a diákokat. Ha általánosságban kéne tanácsot adni, akkor türelemre, következetességre inteném a pedagógusokat. Kicsit belátóbbnak kell lenniük olyan szempontból, hogy ne csak a saját tantárgyukat tartsák szem előtt. Ne adathalmazokat tanítsanak, inkább azon legyen a hangsúly, hogy a gyerekek megtanuljanak gondolkodni.
Reviczky Krisztina
ÉLMÉNYEK, EMLÉKEK
1963. augusztus 3-án jártam először a Bródy Imre Gimnáziumban, bemutatkozó látogatáson. A megyei személyzeti osztály vezetője - aki kinevezett - ajánlotta ezt a napot: fizetés lesz, így biztos találkozom kollegákkal. Emlékszem: mennyire élveztem jöttömben a vonatablakon csaknem behajló bakonyi fákat! - Az út az állomástól az iskoláig poros, falusias jellegű volt. A kollégák s a friss benyomások közül leginkább Tomay Alajos emléke maradt meg, ő kalauzolt, informált új munkahelyemről. Később is törődött velem s a magamfajta ügyefogyottakkal; például ő beszélt rá 63-ban, hogy kérvényezzem előző munkaéveim beszámítását és ne kezdő fizetéssel dolgozzam, ahogyan felvettek; ugyancsak ő, az elveihez mindvégig hű kommunista hozta az újságcikkeket, rendeleteket a kilencvenes évek elején, hogy jelentkezzünk már férjemmel kárpótlásért, mert az nekünk, 56 után elítélteknek, jár.
Az 1963-64-es tanévnyitó értekezleten hatan ültünk ott újonnan jöttek. Közülünk hárman: Schmidt Józsefné, Molnár Kálmánné Bali Teréz és jómagam nyugdíjazásunkig - sőt azon túl is - itt dolgoztunk. Szűcs Ferenc kollégánk viszonylag korán meghalt. (Mint szakérettségis, a tanításra akarata ellenére rákényszerített ember, bizonyos szempontból ő is áldozata volt korának.) A többiek egy idő után másfelé fordították szekerük rúdját, köztük olyan érdekes személyiség, mint a francia szakos Nemcsik Lehel - a vele kapcsolatos adomák egy része máig él.
Hat párhuzamos első osztályt indított ebben az évben az iskola, valamennyien osztályfőnökök is lettünk. Magam kiéhezetten, mohón vetettem rá magam a tanításra. Előzőleg friss diplomásként mindössze másfél évet taníthattam, utána börtön, munkanélküliség; majd három műszakban dolgozó segédmunkás, később laboráns lettem. Most: "Ide nekem az oroszlánt is!" (Csak 2002 nyarán, a Történeti Hivatalból megkapott iratokból értesültem, hogy már 1963. szeptember 12-én megszületett rólam a "szigorúan titkos" jelentés a BM Veszprém megyei Rendőrfőkapitányság III. Osztály III/2. Csoportjánál: "...indokolt, hogy továbbra is szerepeljen az antidemokratikus elemek operatív nyilvántartásában." Szegény igazgatóm! Én jámbor azt hittem: csak azért látogatja olyan sűrűn az óráimat, mert új ember vagyok.)
Heti 29 órában tanítottam, irodalmi színpadot és szakkört indítottam - elsőként a Bródyban. Módszertani kérdésekben a maga csöndes modorában sokat segített nekem Giesel Vilmosné, Editke. Az ő lánya volt az első szakköri titkárom. A későbbi fakultációs lehetőségekhez hasonlóan kiegészítettük a kötelező tananyagot, de foglalkoztunk pl. Somogyi Marika érdeklődésére fekete-Afrika lírájával is. Adtam és kaptam is - pl. Kapocsi Jutka Karenina Anna-előadása szerettette meg velem ezt a regényt, amelyet korábban gyereklányként olvasva unalmasnak találtam. S kaptam diákjaimtól az ösztönző kíváncsiságot, tudásszomjat, hosszú őszinte beszélgetéseket, máig sugárzó szeretetet.
Hálás vagyok Varga Miklósnak azért a rettenetes favágó munkáért, amit akkor rám mért: öt párhuzamos első osztályban tanítottam magyart (meg két másodikban), szörnyű unalmas volt ötször egymás után leadni és számonkérni ugyanazt az anyagot; de egyrészt módom volt fokozatosan és alaposan bedolgozni magamat az először tanított gimnáziumi anyagba (ó, azok a kötelező óravázlatok!); másrészt megtanultam a magam gyakorlatából, hogy mindegyik osztály más és mindegyiknek kicsit másként kell megtanítanom ugyanazt. Az én módszertanilag igen gyengén elengedett tudásomnak ez nem ártott.
Akkor még hat napig tartott egy tanítási hét, és a jellemző tanítási szerkezet az "5+1-es": öt elméleti és egy gyakorlati tanítási nap. Gyakorlaton a fiúk fémmunkákkal foglalkoztak, a lányok varrni tanultak; mások kertészkedtek. Az én osztályomnak, az I. B-nek már nem jutott gyakorlati lehetőség, így a hatodik napot is elmélettel: plusz magyar, történelem és matematika órákkal töltötték. Ennek pozitív hatása hamarosan meglátszott, és az érettségin minden harmadik diák jelesre vagy kitűnőre végzett. A 35 éves találkozón a még élők 77%-a itt volt, és az összetartozás, a találkozás öröme töltött el bennünket.
Hat nappali és egy levelezős osztálynak voltam osztályfőnöke a Bródyban eltöltött 24 aktív évemben. No és ahol csak magyartanár voltam. Sokfelől tevődnek össze az emlékek.
Sokáig próbáltunk szaktantermeket kialakítani az iskolában. Jó lett volna, ha állandóan kéznél vannak a legfontosabb kézikönyvek, lexikonok, képzőművészeti albumok, hanglemezek. Nem sikerült. Vettünk egy epidiaszkópot az építészeti, képzőművészeti szemléltetés megkönnyítésére, de annyiszor ment tönkre, ahányszor kivittük a szertárból egy terembe és vissza. Maradt a kézben tartott, körbemutatott album. Meg a bemutató felolvasás, amelynek figyelmes csendje katartikus hatású tudott lenni.
Csend. Nem volt egészen tudatos bennem, már nyugdíjas koromban mesélték volt diákjaim: ha mérges voltam, egyre halkabban beszéltem. Bárczy Géza professzor úrtól tanultam: ő - vékony, alacsony ember - bejött a hatalmas előadóba és elkezdett beszélni. Egy perc alatt csend lett. (Igaz: mindig volt mondanivalója.)
1979-83 között vezették be az új, rendkívül igényes, de nehézkes nyelvű, rosszul szerkesztett, sok szerzőjű magyar irodalmi tankönyv-sorozatot. Balogh Antal 79-ben induló első osztályában remek partnert találtam az új tantervhez. A nehéz tankönyvet együtt szidtuk és dicsértük; ha nem volt könyv - a harmadik osztályos akkor nem készült el -, jegyzeteltek az órán és abból tanultak. A fél osztály dolgozatfüzeteit őriztem, annyira jókat írtak. Baranyai Andi úgy készült az érettségire, hogy a szoba közepén ülve körberakta magát lexikonokkal és jegyzetekkel. Nagy Artúr volt az oximoron-felelős. (A fogalmat akkor tanulták a megye, sőt azt hiszem: az ország magyar tanárai.) Schmidt Éva fakultációs dolgozatát: Mallarné - Debussy: Egy faun délutánja összehasonlító elemzését tananyagként adtam tovább. Regős Olimpiának az érettségi elnök (Léránt Ferenc, aki a szombathelyi tanárképző főiskolán is tanított) fölrajzolta a táblára az esztétikai minőségek kördiagramját, beírt egy-két értéket, tudná folytatni? - kérdezte. Hogyne - felelte a kislány, s a helyére írta mind a tizenhat ott szereplő minőséget - így tanulta az év végi összefoglalásban.
Volt egy értelmes fiú, aki óra elején azt mondta a házi feladatként elolvasott Kassák-versre: zagyvaság (A ló meghal, a madarak kirepülnek). Óra végén, a megbeszélés után újra megkérdeztem: "Hát már nem annyira zagyva" - vallotta be. Volt egy lány, aki úgy mondta el a házi szavalóversenyen Radnóti: Huszonnyolc év című versét, hogy a zsűri megkönnyezte. (A lányából színésznő lett.) Volt egy másik lány, erősen sérült, kívül-belül tüskés, akit nagyon nehezen sikerült elvinni az érettségiig - egyik osztálytársnője segített -, és még azután sokáig hányódott. Két éve becsöngetett hozzám a férjével: derűs fiatalasszony, az egyik kaliforniai egyetem kiváló hallgatója. Azt mondta: azért maradt itt, mert akkor felhívtam a könyvtárba beszélgetni, és a várt szidás helyett csendes érdeklődést, megértést tapasztalt.
A könyvtár. Mikor végre kialakult a második emeleten, az iskola legbiztosabb pontjává vált néhányunk számára. Oda mindig fel lehetett menni beszélgetni, Utassyné Felber Irénkénél lerakhattuk a bajainkat, panaszainkat, segített a szükséges könyv, vers, tanulmány, kép kiválasztásában; ott fogadhattuk Ranschburg Jenőt, Buday Ilonát és Havas Juditot, Zay Lászlót (publicista volt), Csürös Miklós irodalomtörténészt és másokat. És ha az illető vonattal utazott és az idő úgy alakult, akkor hazasétáltunk vele és megvendégeltük, majd felraktuk a helyi buszra, esetleg a férjem ki is kísérte az állomásra. Elnevezett özvegy Bródynénak (néhány kolléganőmet is), de ahol tudott: segített.Kirándulások. Nekem a szervezés nagy gond volt, de mentünk minden évben. Mentünk állandó jelleggel nyugatra: Sopron és környéke; délre: Pécs és környéke; keletre, de főleg az északkeleti hegyvidékre. A negyedik alkalom változatos volt: Dunakanyar, bakonyi túra, Balaton-felvidék - amihez éppen kedvünk adódott. Vitt a közös élményszerzés igénye, a közösség szorosabbra kovácsolásának lehetősége és a tájak, városok soha meg nem unható, egészében soha fel sem fedezhető szépsége, gazdagsága. Az egyik északi kirándulás alkalmával Aggteleken ebédeltünk, estére a társaság fele rosszul lett: hányás, hasmenés. Az egyik kislányt, Varga Zsófit - négy év alatt soha sem hiányzott - kórházba kellett vinni a bányász munkásszállásról., ahol az éjszakát töltöttük. Dukánné Manci, az iskola akkori gondnoka volt a kísérőnk, ő maradt a szálláson a gyerekekkel, én kísértem a mentőn a kislányt Miskolcra. Óriási öröm és megkönnyebbülés volt, hogy másnap, gyomormosás után már őt is hazahozhattuk a busszal. Az eset maga pedig igazolás: a kísérőre föltétlenül szükség van.
Egy pécsi kiránduláson férfi-kísérőmmel (igazgatónk) még megbeszéltük a másnapi program részleteit, s halljuk a hátunk mögötti helyiségből (egymás mögé támasztott fabódésorban szálltunk meg): majd ha elalszanak, csendben kiosonunk és ide s ide (vendéglátóhely) megyünk. Ugye természetes, hogy nem mehettek ...
Sok magán- és csoportos beszélgetés jellemezte az osztályfőnök és diákjainak kapcsolatát. Beleszólhattunk diákjaink magánéletébe: gyakran előfordult, hogy kitárták legbensőségesebb problémáikat is, velünk beszélték meg azt, amit a szüleiknek sem akartak elmondani. Nekünk kellett tapintattal, intuícióval, pszichikai tudásunkkal kezelnünk a fiatal lelkeket. Tiltottuk a kozmetikumok használatát és nyilvános szórakozóhelyeken való engedély nélküli részvételt. Nagyot változott azóta a világ. Mégis eltűnődöm, látva a mai agyonfestett, agyonkozmetikázott diákokat: boldogabbak-e? Nem volna-e jobb a személyiségi jogok túlzott védelme helyett önismeretre, önmaguk elfogadására nevelni a serdülőket? Ha megakadályoznánk, hogy nagyszünetben csikkekkel teljék meg az iskola kapuja előtti utcarész, mert ott már szabad - egymást is heccelve - dohányozni? Nem terjedne- e kevésbé a kábítószer, ha korlátozhatnánk a nyilvános szórakozóhelyeken a diákjelenlétet? Mekkora a kereskedelmi érdek a diák személyiségi jogainak állandó deklarálása mögött? Az egyre alacsonyabb korban jelentkező divatőrület mögött? Mi lenne, ha az iskolabüfékben üdítőitalok és édesség helyett csak tejet, ásványvizet és tízóraira való élelmet árulnának? Ha a tudás, a szolidaritás, a barátság fontos, életreszóló értékeket jelentene? Ha a tanárnak különórák, különmunka, pluszkereset utáni szaladgálás helyett lenne lehetősége - mert kellőképpen megfizetnék - és igénye arra, hogy diákjai nevelésével többet törődjék.
Lehet, hogy mindezek egy ósdi öregasszony idejétmúlt gondolatai. De én csak azt tudom üzenni a fiataloknak: ma is erőt és örömöt nyújt a hajdani diákok szeretete, nem veszett kárba a hajdani fáradozás, megmaradt az emléke a gondoskodásnak és az intésnek egyaránt. Ha nem is mindig tudom név szerint azonosítani a feladót: kapok sok kedves mosolyt, köszöntést, segítséget, jó szót - úgy tűnik: az "érzelmi váltó" nem jár le, érvényes marad.
Ha újrakezdhetném, újra ezt az életet választanám.
Gál Zsigmondné
burcsi